Hirdetés


Újabb nyugdíj-kompenzációval számolhatnak idén a magyar nyugdíjasok. A globális hatások és a szomszédunkban zajló háború miatt a vártnál magasabban alakul az infláció, ez ellen pedig ezúttal is védelmet kapnak.

Hirdetés

A VG információi szerint, ahogy a tavalyi évben, úgy idén is már a törvényben előírt határidő előtt megkaphatják a nyugdíj-kompenzációt az arra jogosultak.- írja a Világgazdaság.
A jelenlegi kormány tavaly háromszor is emelt a nyugdíjakon,előbb januárban 3 százalékot, majd júniusban további 0,6 százalékot, novemberben pedig ismét 1,2 százalékkal nőttek a nyugdíjak az infláció magasabb alakulása miatt. Amennyiben a választások után is marad a kormány, akkor várhatóan idén is érkezik nyáron nyugdíj-kompenzáció.
Ezt erősítette meg a pénzügyminisztérium kedden kiadott közleménye, amelyben azt írják:

Hirdetés

a kormány a nyugdíjemelés mértékéről – mely az idei évben 5 százalékos volt – az inflációs előrejelzés alapján előzetesen dönt. Abban az esetben, ha jelentős az eltérés, két lépcsőben nyugdíjkiegészítés történik, az első júniusban, a második novemberben.
Mint ismert: idén már emelt a nyugdíjakon a kormány, januárban egységesen 5 százalékkal nőttek a juttatások. Az áremelkedés viszont – azóta már kiderült – magasabb lesz a vártnál. A Központi Statisztikai Hivatal januárban 7,9, februárban pedig 8,3 százalékos inflációt mért, még úgy is, hogy a különböző kormányzati intézkedésekkel – mint a benzinárstop, egyes élelmiszerek árának befagyasztása, a kamatstop és a rezsibefagyasztás – 3-4 százalékpontnyit is sikerült lejjebb faragni, azaz ezek nélkül már bőven 10 százalék felett lenne a fogyasztói árak havi drágulása.

Forrás: vg.hu
Hirdetés
Categories: Hírek

Hirdetés