Hirdetés


Heteken belül elkészülhet a digitális Covid-útlevél a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) beszámolója szerint. Az applikáció igazolja, hogy tulajdonosa elvégeztette a megfelelő koronavírus-teszteket, illetve megkapta az oltást, méghozzá a megfelelő hatóságoktól – írja a Magyar Hang a BBC nyomán.

Hirdetés

A szövetség úgy látja, a légi közlekedés újraindításához nagy szükség lesz egy ilyen alkalmazás bevezetésére, hiszen számos ország még mindig nagyon szigorúan szabályozza a beutazást, illetve karanténnal sújtja az utazni vágyókat.
Az IATA szerint a digitális útlevél iOS- és Android-platformokon is elérhető lesz, és várhatóan ingyen kapják meg az utazók. Fontos, hogy elejét vegyék a csalásoknak, ezért nem lesz papíralapú az útlevél.
Elsőként a Singapore Airlines vezetett be hasonlót még tavaly decemberben. Az IATA jelenleg több ázsiai légitársasággal is tárgyal az útlevél bevezetéséről, amely már márciusban élesedhet.
A légiipar reménykedik, hogy 2021-ben már szabadabban lehet utazni, a tavalyi év ugyanis katasztrofális volt, 70 százalékkal esett vissza a kereslet 2019-hez képest.

Hirdetés
Categories: Hírek

Hirdetés