Hirdetés


Ebben az európai országban visszaállíthatják a sorkatonaságot…. A holland védelmi minisztérium skandináv típusú sorkatonai rendszer bevezetését fontolgatja a hadsereg létszámhiányának megoldására – írta a Dutchnews hírportál pénteken.

Hirdetés

A holland hadseregben jelenleg mintegy 9000 betöltetlen hely van, ami az összes munkahely egynegyedét jelenti a katonaságnál. A hírportál szerint Christophe van der Maat védelmi államtitkár érdeklődését különösen a svéd sorkatonasági minta keltette fel. A svéd védelmi minisztérium évente négyezer 18 éves fiatalt hív be kiképzésre, akik közül többen önként jelentkeznek, de vannak, akiket besoroznak. A fiatalok 11 hónapos alapkiképzést kapnak, később pedig szükség esetén behívhatók. Norvégiában hasonló rendszer működik – írta a Dutchnews.
A holland médiának a védelmi minisztérium szóvivője úgy nyilatkozott, az ilyen típusú rendszer bevezetéséről egyelőre konkrét tervek nincsenek, a tárca információkat gyűjt arról, hogyan működik a skandináv modell. A De Telegraaf című holland napilap azt írta, ha a kormány ezt a rendszert vezeti be, először a kiképzőszemélyzet hiányát kell megoldania.

Hirdetés

Hollandiában 1997-ben hivatalosan felfüggesztették a kötelező sorkatonai szolgálatot. 1991 és 1996 között a holland fegyveres erők fokozatosan megszüntették sorkatonai állományukat, és önkéntes haderővé alakultak át. Az utolsó sorkatonákat 1995-ben hívták be, majd 1996-ban leszerelték őket. Az országban a jelenlegi rendszer szerint a 17 évüket betöltött fiúk és lányok értesítést kapnak, hogy felvették őket a szolgálati nyilvántartásba. Negyvenötödik életévük betöltése előtt bármikor hadba állíthatók, amennyiben Hollandia háborúba lépne.

MTI
Hirdetés
Categories: Hírek

Hirdetés