Hirdetés
Biztosan sokan vagyunk, akik még szinte ma is érezzük a szánkban a nagyi lekvárjának izét, amelyet szeretett nagymamánk óriási műgonddal, és jelentős időbefektetéssel készített el. Ezek a receptek máig nagyon értékesek, azonban elsősorban azoknak ajánljuk őket, akik jelentős mennyiségű idővel rendelkeznek.
Az alábbiakban a viszont egy pár perces lekvár receptet osztunk meg, hogy olyanoknak is segítséget nyújtsunk, akiknek kevesebb idő áll a rendelkezésükre, ám szeretnének valami finomat és különlegeset készíteni a családnak.
A recepthez tartósítószer sem kell, így maximálisan egészséges! (Az alábbi mennyiségek használatával egy liternyi lekvárt kaphatunk)
Fogunk egy kilogramm gyümölcsöt, megmossuk (amennyiben magos gyümölcsről van szó, – mint például a cseresznye esetében – magozzuk is ki). Ezután egy kilogramm cukrot öntünk az előzőleg már egy tálba helyezett gyümölcsre, majd betesszük a hűtőbe. Hadd álljon ott egy fél napot!
Ezután felfőzzük, és hozzáöntünk négy e.k. citromlét, amikor már elkezd forrni. (A citromlé a savanyú íz miatt kell, így azokhoz a gyümölcsökhöz, amelyek már önmaguk is savanyúak -pl. a meggy – nem szükséges).
Ezután további (!) 5 percen keresztül főzzük. Készen is vagyunk, már csak befőttesüvegbe kell öntenünk, azokat jól lefedni, fejjel lefelé fordítani, és néhány órán keresztül konyharuhába tekerve megvárni, amíg kihűlnek.
Bár rövid idő alatt készítettük ezt a lekvárt, igen hosszan eláll. Sok öröme lesz benne az egész családnak!