Hirdetés

Fotó: Ringier-archívum


László Attila ismét elkápráztatta a közönséget, ezúttal a Csináljuk a fesztivált! színpadán, ahol az Apostol együttes ikonikus dalát, a Nem tudok élni nélküled című szerzeményt adta elő. Az ifjú tehetség lenyűgöző produkciójával ismét bizonyította, miért tartják generációja egyik kiemelkedő énekesének.

Hirdetés

Attila 14 évvel ezelőtt, mindössze 14 évesen tűnt fel a Csillag születik tehetségkutatóban, amelyet meg is nyert. Azóta folyamatosan építi zenei karrierjét, amely mára a megélhetését is biztosítja.

Hirdetés

Az énekes a Story magazinnak adott interjújában őszintén mesélt életéről és pályafutásáról:

„A tanulmányaimat 2018-ban fejeztem be. Azóta főállásban zenész vagyok. A Csillag születik óta éreztem, hogy nekem ez az utam, ez lesz a szakmám. A szülői házból már elköltöztem, a zenei karrierem abszolút működik, ebből élek. Sok helyre hívnak az egész Kárpát-medencében, de olykor még távolabbra is” – mesélte az énekes, aki nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi közönséget is rendszeresen megörvendezteti.

Hirdetés

László Attila számára a Csillag születik jelentette a fordulópontot, amelyet a mai napig hálával emleget:

Hirdetés

„A tehetségkutató számomra nagyon fontos ugródeszkának számított, és a mai napig nagyon szívesen gondolok vissza rá. Akkor 14 éves voltam, most 28 vagyok, szóval pont annyit éltem a műsor előtt, mint utána. Ami akkor történt, igazi tündérmese számomra. Elindultam egy erdélyi kisvárosból, szerencsét próbáltam Budapesten, és belecsöppentem a showbiznisz világába.”

Az énekes története valóban mesébe illő, és újabb szereplése csak tovább bizonyította, hogy tehetsége és alázata méltán emelte őt a hazai zenei élet kiemelkedő szereplői közé.

Forrás
Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés