Hirdetés


Izraelben felvehetik a harmadik, emlékeztető oltást azok a betegek, akiknek sérült az immunrendszere, például szervátültetés miatt – jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap.
Nicán Horovic egészségügyi miniszter a rádiónak adott interjúban elmondta, hogy egyelőre csak az immunhiányos betegek újraoltását tervezik, de vizsgálatokat folytatnak annak eldöntésére, hogy szükséges-e mindenkinek beadni egy harmadik, emlékeztető adagot.
Naftali Bennett miniszterelnök vasárnap a kormány ülésén közölte, hogy sikeres tárgyalásokat folytatott a Pfizer amerikai gyógyszergyártó vállalattal. Előrehozzák augusztus elejére a koronavírus elleni vakcinák következő szállítmányát, így folyamatos maradhat az oltakozás a szavatosságát július végén elvesztő korábbi szállítmány után is.

Hirdetés

“Mindenkinek jut oltás, fiataloknak és időseknek. Mindenki menjen, és oltassa be magát!” – mondta. “Aki beoltatja magát, az gondoskodik önmagáról és a nagyszüleiről, és lehetővé teszi Izrael számára, hogy továbbra is a régi rendben haladjanak a dolgok, zárlatok nélkül” – tette hozzá Bennett.
Az országos védettség erősítése érdekében, a korábbi változatoknál mintegy negyven százalékkal fertőzőbb delta vírusmutáció feltartóztatására, az utóbbi hetekben tömegesen oltották Izraelben a 12-15 éves korosztályt. Horovic arról számolt be a rádióban, hogy mintegy kétszázezren jelentek meg közülük az oltóhelyeken. A 10 és 20 év közöttieknek 39,7 százaléka már egyszer, és 28,4 százaléka már kétszer kapott a vakcinából az egészségügyi minisztérium napi jelentése szerint.
A koronavírus-járvány ügyeivel foglalkozó kabinet előző ülésén elrendelte két tanulmány készítését a fél évvel ezelőtt beadott vakcinák hatékonyságának felmérésére, és ezek eredményei alapján fognak dönteni a harmadik oltás esetleges beadásáról a már kétszer oltottak számára.

Hirdetés




A harmadik oltás azért került az érdeklődés homlokterébe, mert a mintegy három hete elkezdődött negyedik, a delta mutáns okozta járványhullámban az új fertőzöttek fele korábban be lett oltva. A védőoltással rendelkezők közül csak nagyon kevés embernél alakultak ki súlyos, kórházi kezelést indokló tünetek.
A december végén kezdődött oltási kampányban Izrael mintegy 9,3 millió lakosából eddig 5 729 178, 12 évesnél idősebbet már legalább egyszer beoltottak a Pfizer vakcinájával. Ez az ország lakosságának 61,61 százaléka. A pandémia megjelenése óta 846 083 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A betegségben tavaly február óta 6438-an haltak meg Izraelben.

MTI
Hirdetés
Categories: Hírek

Hirdetés