Hirdetés
Müller Cecília az operatív törzs tájékoztatóján elmondta, hogy Magyarországon a második hullám csúcsát már korábban elértük, de a védelmi intézkedéseket továbbra is megtartjuk. Azt is hozzátette, a védelmi intézkedéseknek köszönhetően javul a járványhelyzet.
Müller Cecília országos tisztifőorvos közölte, 1926 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, elhunyt 118 többségében idős, krónikus beteg.
96101 főt oltottuk be eddig Magyarországon a vakcinákkal, és folytatódik az oltás – jelentette k Müller. Jellemzően hetente érkezik szállítmány az oltásokból – fogalmazott, majd hozzátette, hogy a hétvégén folytatódik az idősotthonok lakóinak oltása.
Hirdetés
Rövid idő alatt sokak számára kell elérhetővé tenni a vakcinát, de az EU-ból egyelőre kevés érkezik. A kormány ezért arról döntött, hogy a magyar emberek életének védelme érdekében az EU-s vakcinabeszerzéseken túl egyéb forrásokat is keres. Erről született kormánydöntés. Szijjártó Péter külügyminisztert bízták meg a feladattal – mondta Müller Cecília. Mindehhez a forrást is biztosítja a magyar kormány – tette hozzá.
Ha rövid idő alatt lesz elegendő vakcina, akkor a teljes lakosságot gyorsan be tudjuk oltani – mondta Müller, kitérve arra, hogy ehhez egyéb források is szükségesek, nem csak azok a vakcinák, amelyeket az EU beszerez, mert ezek lassan érkeznek meg hozzánk.
Forrás: atv.hu