Hirdetés


Az Adom a napom vendége Nagy Feró volt, az esti interjú során pedig Geszti Péter kérdéseire válaszolva sok minden szóba került, többek között a pálinka, a zenei díjak, de még a politikai irányultsága is. – írja a Blikk.

Hirdetés

A nemzet csótánya a koronavírus-járvány idején szokott rá arra, hogy a nagyszüleitől eltanulva pálinkával kezdi a napját.
Szerinte a pálinka egy „rendkívül egészséges gyógyszer”. „Reggel igyál meg egyet, akkor ebéd előtt még egyet, este meg nyugodtan kettőt is” – mondja a zenész. A röviditalhoz pedig alkalmanként egy kis fokhagymát is elrágcsál.

Hirdetés

“A páleszivás nem azt jelenti, hogy reggel lehajtok egy üveggel. Egy stampót iszol, még a két centet is alig éri el. Egy nagyon kis pálinka felfrissíti benned a vérkeringést, meg ilyesmit. Utána jöhet egy kávé, és nekem reggelire ennyi elég is” – fejtette ki gondolatait.
A beszélgetés során Nagy Feró arról is kifejtette a véleményét, hogy az elmúlt években a zenei díjak zömét azok kapták, akik a kormányhoz közelebb állnak.
“Ez mindig így volt a világban, annak idején a kommunisták is így osztogatták a díjakat. Ha volt emberük, akkor az kapta meg. Nem hiszem, hogy kapott volna valaki, aki nem értett egyet a szocializmus teljes győzelmével. Ez mindig így van. Azon a zenén nevelkedtek nagyon sokan, a kormányból is, amit mi akkor játszottunk, és nagyon sok olyan dalunk volt, ami őket megfogta, amitől ők aztán azok lettek, akik lettek” – mondta el álláspontját. Arra is kitértek, hogy a nyolcvanas években mindenki úgy tekintett rá, mint „a szabadság apostolára, aki be mer inteni minden hierarchikus hatalomnak”.

Hirdetés

“Ez most is így van. Az más kérdés, hogy azt mondják, megosztó személyiség vagyok – az egy marhaság! Én most is a rendszer ellen vagyok. A világrendszer, az európai rendszer ellen. Az ellen, hogy ha én mondok valamit, akkor azt nem, ha a belga akarja, annak meg igen. Az, hogy nem adják ide a pénzünket… Hát, adják ide, az jár nekünk” – fogalmazott.
Az interjú későbbi részében pedig arról beszélt, hogy a két oldalnak valahogy szót kellene értenie egymással, és ő is igazából liberálisnak tartja magát.
“Én úgy gondolom, hogy nekünk, liberálisoknak és nem liberálisoknak valahogy szót kéne érteni. Csak az a baj, hogy olyan nagy a gyűlölet, mint a Fradi meg az Újpest között. Bennem nincs semmiféle gyűlölet a liberalizmus iránt. Bennem nincs, hát az ő dolga! Én igazából liberális vagyok, mert én azt mondom, hogy mindenki élje a saját életét, ahogy akarja. (…) Hadd éljem én úgy az életemet, ahogy akarom! Ne kapjunk olyan életvezetési tanácsokat, amik használhatatlanok!” – vélekedett Nagy Feró.

Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés