Hirdetés
Életének 75. évében elhunyt Szalai Júlia, a magyar szociológia nagy hatású, kiemelkedő képviselője. A tudós haláláról a Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézete (TKSZI) közleményben számolt be.
Hirdetés
Életútja
Szalai Júlia 1948-ban született Budapesten. Édesapja is a szociológia területén tevékenykedett: Szalai Sándor a háború utáni hazai szociológia egyik legfontosabb szervezője és terjesztője volt. Júlia a Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségizett zenei tagozaton, 1966-tól pedig tervmatematikát tanult a közgazdasági egyetemen. A következő évben kérdezőbiztos lett Ferge Zsusa empirikus kutatásaiban, és ennek hatására kezdett érdeklődni a szociológia iránt. 1971-ben írta szakdolgozatát a brit szociálpolitika kialakulásáról.
Innen indult
A TKSZI közleményében leírják, hogy Szalai munkássága rendkívül gazdag és szerteágazó volt: a szegénység tanulmányozása mellett a társadalmi struktúra, a jóléti államok és intézmények, a munkaerőpiac, az oktatás és az etnicitás, a hazai polgárosodás társadalomtörténete és a társadalmi redisztribúció viszonyai voltak kutatásai fő területei.
Hirdetés
Pályafutása
1973-ban kezdett dolgozni a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szociológiai Kutatóintézetében. 2008 óta az intézet tudományos tanácsadója, majd professor emeritusa volt. Tanított többek közt az ELTE-n, a CEU-n, a Wesley János Lelkészképző Főiskolán és a glasgow-i Strathclyde Egyetemen is.
1968-ban lett a szociológiatudomány kandidátusa, 2008-ban pedig az MTA doktori fokozatát is elnyerte – olvasható a TKSZI közleményében.
Hirdetés
Megrendülve tudatjuk, hogy elhunyt Szalai Júlia, a Szociológiai Intézet emeritus professzora.
Budapesti, értelmiségi…Posted by TK Szociológiai Intézet on Monday, 21 November 2022