Hirdetés


Először 2019-ben látták meg, de hiába keresték, nem sikerült befogni.
A négy és fél éves, 270 kilogrammos hímet végül Denvertől délkeletre, Pine Junction közelében látták meg október 9-én este, és végre és elkábították. A múlt héten már negyedszer próbálták elkapni a szarvast, hogy segítsenek rajta.

Hirdetés

A szakembereknek le kellett vágniuk a szarvas agancsát, hogy le tudják emelni a nyakáról a gumiabroncsot, mivel a fémből készült részek miatt nem tudták kettévágni.
‘Jobban szerettük volna, ha le tudtuk volna vágni a gumiabroncsot és meghagyhattuk volna a szarvas agancsát. A helyzet azonban sürgető volt, egyszerűen muszáj volt valahogy leszednünk a tárgyat’ – mondta Scott Murdoch vadőr.
Murdoch és vadőrtársa becslése szerint a szarvast mintegy 16 kilogramm súlytól szabadították meg a gumiabroncs, a benne összegyűlt szemét és az agancs eltávolításával.

Hirdetés

A vadőrök először 2019 júliusában vették észre az állatot, amikor kanadai vadjuhok és havasi kecskék populációszámlálását végezték a Sziklás-hegység Mount Evans Wilderness nevű területén. Azóta barangol a szarvas Park és Jefferson megye területén.
Azt is elmondták, hogy a szarvasokon kívül őzeket és medvéket is láttak eldobott holmiba – hintaalkatrészekbe, függőágyakba, ruhaszárító kötelekbe, ünnepi díszkivilágítás égősoraiba, szennyeskosarakba, focikapu- vagy kosárlabdahálókba – gabalyodva.
Az alábbi videóban a mentés folyamatát láthatjuk:

Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés