Kétméteres, 70 kg körüli harcsát fogtak a Tiszán

Hirdetés


Kétméteres, 70 kg körüli harcsát fogtak a Tiszán
Barta István csongrádi horgász egy kétméteres, 70 kg körüli harcsát fogott ki a Tiszából.
A közel 3 órás fárasztás közben már telefonon segítséget kért testvérétől és horgásztársaitól is. Végül a szakadó esőben a Körös-torok mellett sikerült csónakba emelniük a 2 méteres óriás harcsát. A hatalmas halat azonban visszaengedték a folyóba azzal, hogy “másnak is legyen ilyen élménye”. Több csónakból is szurkoltak nekik, hogy a hosszú fárasztás után sikerüljön kifogni a méretes halat és a horgásznak már testvére is segített, átvette a botot, mert annyira kifáradt a nagy küzdelemben.

Hirdetés

Barta István azt mondta még, hogy eddig a legnagyobb fogása 50 kg-os volt, de a mostani túlszárnyalta és nagyon örült, hogy a csongrádi szakaszon ilyen hatalmas halat tudott fogni.

Forrás: cs3.hu/Donka Ferenc
Hirdetés