Hirdetés
Mindenki számol, a korábbi gáz-, illetve villanyszámláit bogarássza, hátha ki tudja deríteni, hogy augusztustól mennyivel emelkedik a rezsije. Mert az szinte garantálható, hogy a lakosság jó része többet fizet majd. Ám pontos adatokat egyelőre nem tudni, mivel a kormány nem jelentette be még hivatalosan az új rendeletet és a részletszabályokat sem.
Hirdetés
Lassan körbejárja a magyar internetet egy táblázat, amelyben állítólag az látható, várhatóan mennyi lesz a gáz- és villanyszámlája a rezsicsökkentés szabályainak megváltoztatása után azoknak, akik az átlag felett fogyasztanak és kénytelenek lesznek piaci árat fizetni a szolgáltatásokért.
Erről a táblázatról van szó:
Hirdetés
A táblázat tényleg vírusszerűen terjed, de az ott szereplő adatok nem valódiak, hiszen a kormány a pontos rendeletet és az új szabályokat még nem osztotta meg hivatalosan, ezért nem lehet tudni, hogy hogyan kívánják szabályozni majd az új rezsiárakat
Ráadásul a táblázat nem az átlag feletti rész növelésével számol, hanem a teljes összeg növelésével és nem veszi figyelembe azt sem, hogy a számlák végösszegének egy része nem is az elhasznált energia, hanem a rendszerhasználati díj.
Annyit azonban ki lehet jelenteni, lehetséges, hogy ezeknek a számoknak lesz valamiféle közük az eljövendő rezsiszámlák összegéhez, de az csupán a véletlen műve lesz. (Bár most, hogy Orbán Viktor bejelentette – péntek reggel a Kossuth Rádióban –, hogy a munkahelyek is veszélyben vannak, a gáz pedig nagyon drága lesz, még akár ennél ijesztőbb számokat is el lehet képzelni.)A rendkívüli bejelentések után a Blikk egy kicsit elkezdett számolgatni. Mi ahhoz, hogy egy nagyjábóli képet kapjunk arról, milyen gáz- és villanyszámla felett kell az elképesztő magas piaci árra felkészülnie a fogyasztónak, az átalánydíjas számlázással fizető fogyasztók felől közelítettük meg a dolgot.
Hirdetés
Ha ránézünk a csekkünkre, láthatjuk, hogy benne vagyunk-e még a kormány által kijelölt átlagfogyasztásban, vagy jöhet a kőkemény kifizetés:
Ez áram esetében 210 kWh átlagos 36,9 Ft-os bruttó áron számolva havi 7750 forint. (Részletekért lásd: MVM, a díjak egyes szolgáltatói területen minimálisan eltérhetnek, a kormány ennyivel számolt)
Földgáz esetén a limit havi 144 köbméter, ez pedig azt jelenti, hogy a havi átalányszámla legfeljebb 16048,5 Ft lehet (az MVM kalkulátora alapján számoltunk)