Hirdetés


Balszerencsés balesetben, tragikus körülmények között vesztette életét Budapesten a magyar női labdarúgás és futsal egyik ikonikus alakja. Heidt Edina életének 37. évében halt meg, egykori csapattársait sokkolták a történtek. Az elhunyt nő egyedül nevelte hatéves kislányát, aki a napokban kezdte meg az általános iskolai tanulmányait.

Hirdetés

Tragikus hirtelenséggel
„Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Heidt Edina – egykori labdarúgónk, aki több, mint 15 évig volt Gyula város női labdarúgásának motorja – a napokban tragikus hirtelenséggel életét vesztette. Felejthetetlen az emléke, melyet őrizünk utána” – írta Facebook-oldalán a Gyulai Amazonok csapata.

Sikeres volt a sportpályán
Hiedt Edina tragikus hirtelenséggel hunyt el, mindössze 37 évesen. Pályafutása alatt játszott többek között a Szentes, az Univerzum, a Dévaványa, az Obsitos, a Berettyóújfalu csapataiban, de főleg a Gyulához kötődött hosszú éveken keresztül.

Felfoghatatlan
„Edina mindössze 37 éves volt, kislányával előtte álltak élete legszebb évei. Felfoghatatlan, ami történt, egyszerűen nem találunk szavakat!” – tette hozzá a gyulai egyesület.

Hirdetés

„Hiába mentél más hazába”
„Hiába mentél más hazába, itt minden olyan, mintha visszavárna. Ha ránk gondolsz a messze égi partról, Szinte hisszük, most is élsz … csak alszol!” Nyugodj békében Edina, emléked örökké megőrizzük!!!!! Nem találunk szavakat! Családjának kitartást kívánunk ezekben a nehéz időkben!” – zárul a szomorú bejegyzés.

Elesett egy rollerrel
Mint később kiderült, a sportolónő egy balszerencsés balesetben, tragikus körülmények között vesztette életét Budapesten. Edina egy céges bulin volt Budapesten, ahonnan rollerrel indult el, majd a 2. kerületben, a Frankel Leó úton az elektromos roller elakadt, a nő elesett és beverte a fejét.

Súlyos koponyasérülést szenvedett
A helyszínre két mentőegység is érkezett. Megállapították, hogy a sportolónő súlyos koponyasérülést szenvedett. A helyszínen stabilizálták az állapotát, majd válságos állapotban kórházba vitték. Szombaton kómába esett és meghalt.

„Győztes típusú ember volt”
„Nagyon mélyen érintett Edina halálhíre, mindenkit sokkoltak a történtek. Szorgalmas, győztes típusú ember volt, nagyon szeretett sportolni” – mondta a Tényeknek a gyulai egyesület elnöke, Molnár Zoltánné.

Hirdetés

Egyedül nevelte kislányát
Az elhunyt nő egyedül nevelte hatéves kislányát, aki a napokban kezdte meg az általános iskolai tanulmányait.

Heidt Edinát gyászolják

Kiemelt kép: az elhunyt sportolónő. Fotók: Facebook/Gyulai Amazonok
Hirdetés
Categories: Hírek

Hirdetés