Hirdetés


Hozzávetőlegesen 15 százalékos minimálbér-emelés várható januártól – árulta el az Indexnek Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár annak kapcsán, hogy lassan megtörténhet a munkavállalók és a munkáltatók közötti megállapodás a jövő évi béremelésről.

Hirdetés

A tárgyalások azóta már javában zajlanak, az államtitkár kiemelte: a jelenlegi helyzetben az elhibázott szankciós politika miatt mind a munkavállalók, mind a munkáltatók rendkívül nehéz helyzetben vannak. A munkavállalókat a magas infláció, a munkáltatókat pedig a magas energiaárak sújtják. Ugyanakkor egyértelmű célja a kormánynak, hogy megvédjék a teljes foglalkoztatottságot.

Hirdetés

Mostani várakozásaink szerint 15–17 százalékos béremelés várható. A munkáltatóktól 15 százalék alatti számokat hallottam, munkavállalói oldalról pedig 15 százalék felettit. Nagyjából ekörül látom az egyezséget, de ez teljességgel a partnerektől fog függeni mondta az államtitkár, majd felidézte, hogy 2022. január 1-től a havi bruttó minimálbér összege 200 000 forint a kormányrendelet szerint, míg a garantált bérminimum 260 000 forint. Ez azt jelenti, hogy 15 százalékos emeléssel 230-235 ezer forint alakulhat majd a minimálbér bruttó összege.

Borítókép: illusztráció
Hirdetés
Categories: Hírek

Hirdetés