Hirdetés


Úgy érzi, nem megérdemelten kapta a támadásokat azért, mert egyszer kinyilvánította a politikai szimpátiáját.
Nehezen viseli a civil életben Kovács István “Kokó” az őt érő támadásokat, erről és élete fájdalmas pillanatairól is mesélt az RTL Klubon hétfő esténként futó Sorok között Lutter Imrével című műsorbn az egykori bokszoló az adás kedvcsináló videójában – írja a Blikk.

Hirdetés

A lap szerint Kokó, aki nemzetközi sportdiplomataként a svájci Lausanne-ban él, elmesélte élete kezdeteit, például azt, hogy bár apja és bátyja is ökölvivó volt, őt 12 éves koráig nem érdekelte a bokszolás.
Anyu mindig megszól, ha azt mondom, szegények voltunk, de azok voltunk. Ez szerintem nem szitokszó, hanem tény. Huszonvalahány négyzetméteren nőttünk fel, fürdőszoba nélkül, igaz bent volt a WC, de a Pongrácz telep lehetőségei ilyenek voltak. Kaptunk fürdőjegyet, hetente egyszer mehettünk a közfürdőbe, ilyen élet volt a hetvenes évek végén, Kőbánya közepén. Itt nőttem fel, a nagymamám és a nagypapám védő szárnyai alatt, egy másik, szintén huszonvalahány négyzetméteres lakásban nevelte édesanyám a bátyámat és a húgomat (…) Én két házzal odébb voltam a nagyszüleimmel, akik utálták a bokszot. Nem szerették édesapámat, amiért elvált édesanyámtól, s mivel ő maga volt a megtestesült ökölvívás, ez a sport tabu volt náluk
– mesélte Kokó, aki több hónapig titkolta otthon, hogy bokszolni kezdett, első győzelméről nagymamája is csak a vállalati újságból értesült.

Hirdetés

Az egykori profi ökölvívó azt is elmondta, nagyon rosszul élte meg, hogy olyanokért támadják, amit nem érdemelt meg. Ilyennek élte meg azt, mikor kinyilvánította politikai szimpátiáját 2002-ben a Fidesz mellett.
Volt az életemben több olyan szakasz, amikor nem megérdemelt támadásokat kellett elszenvednem a gondolataim, a személyiségem, a magánéletem miatt. Ez fájt, mivel én nem tettem senkinek soha rosszat. (…) Volt egy politikai színvallásom 2002-ben, felültem a Kossuth téren a tribünre. Sem akkor, sem utána nem közeledtem a politikához, semmi közöm hozzá. Megvan a saját véleményem és azt is elfogadtam, hogy sajnálatos módon ebben az országban, ha valaki közszereplő, ameddig lehet, titkolnia kell a pártállását, mert különben úton-útfélen rángatják, és engem komolyan megrángattak, több alkalommal is. Olyan emberek bántottak, akik azt sem tudják, ki vagyok.
Kokó azt is elárulta, nehéz időszak volt az életében, mikor 46 évesen elvált első feleségétől, akitől két fia született. Második feleségét fél évvel később ismerte meg, vele él Lausanne-ban, van egy négyéves fiuk, Zalán, és most várják második gyermeküket.

Hirdetés




A gyerekem valamelyik nap az esti mese közben megkérdezte, mi lesz velem, ha ő felnő. Mondtam, öreg leszek. Erre azt válaszolta, ha öreg leszel, meg fogsz halni (…) Nem csapom be, nem mondtam neki, hogy apa örökké él majd, de azt megígértem, vigyázok magamra, hogy jó sokáig éljek
– elevenítette fel Kokó, aki tesz azért, hogy formában maradjon, 51 évesen már a hatodik Ironmant teljesítette, a futás pedig annyira a szenvedélye lett (42 évesen kezdett bele), hogy az elmúlt 9 évben 18-19 maratont teljesített.

Forrás: blikk.hu
Hirdetés
Categories: Hírek

Hirdetés