Hirdetés

Fotó: Ringier


Tóth Gabi ismét őszintén beszélt életének legnehezebb időszakáról, amikor vendége volt Sváby András műsorának, az Útközben majd elmeséled-nek. Az énekesnő nemcsak a gyerekkoráról és karrierje hullámvölgyeiről vallott, hanem arról is, milyen mély veszteségeket élt át válása után.

Hirdetés

A beszélgetés során elmondta, hogy a házassága felbomlása nemcsak a Krausz Gáborral való kapcsolatának végét jelentette, hanem az addigi életének szinte minden stabil pontját elveszítette. Úgy fogalmazott az énekesnő, hogy a múltja csaknem 80 százalékát, a stabil hátországát veszítette el. Hozzátéve, hogy menedzserét, zenei partnereit és gyermeke keresztanyját is elveszítette ebben az időszakban. Könnyek között idézte fel, mennyire nehéz volt számára feldolgozni, hogy a válás után szinte minden korábbi kapcsolata megszűnt, és újra kellett építenie önmagát – nemcsak magánemberként, hanem művészként is.

Hirdetés

“A fogadott apám, akivel 20 évig dolgoztam. Ő nekem nagyon nagy veszteség. És nagyon nehéz volt látni, amikor az exférjemmel együtt nyaraltak Törökországban.”

Hirdetés

Aztán szóba került Krausz Gábor is, akiről kemény kijelentést tett az énekesnő. Gabi szerint nem tudtak egymáshoz kapcsolódni, aminek az okát is megfejtette már.

“Én egy nagyon más érzelmi szinten rezonáló ember vagyok. Azt éreztem, hogy nem tudok bejutni hozzá” – kezdte, majd így folytatta:

“Neki nem adatott meg, hogy egy édesanya által a finomság, a szeretet az emóció kialakuljon. De nem lehet egy életet leélni úgy, hogy ez történt velem, hanem dolgozni kell magunkon.”

Hirdetés

Csakhogy ez a kijelentés azért is nagyon kemény, hiszen Krausz Gábor nagyon fiatalon veszítette el az édesanyját. A sztárséf akkor mindössze 10 éves volt.

Forrás
Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés