Hirdetés


Krausz Gábor és Mikes Anna kapcsolata különleges kihívás elé néz, hiszen részt vesznek az Ázsia Expressz műsorban. Sokan aggódnak, hogy ez próbára teheti a pár kapcsolatát. Krausz Gábor azonban megnyugtatóan nyilatkozott arról, hogy biztosak lehetünk kapcsolatuk stabilitásában.

Hirdetés

Krausz Gábor nagyon bizakodó
“Nincs mit féltenünk a kapcsolatunkon, hiszen eleve viharban született. Láttam az Ázsia Expressz korábbi évadait és azért arányait tekintve sem nevezném egy kapcsolat, vagy barátságtemető produkciónak. Ráadásul Anna és én egy hasonlóan kemény próbatétel közben csiszolódtunk össze és szerettünk egymásba, így tulajdonképpen van már rutinunk a kemény és embert próbáló szituációkban. A döntésünk mellett szól továbbá az is, hogy mindketten kalandvágyó lelkek vagyunk. Bőven lehettek volna parázs vitáink a Dancing with the Stars alatt is, de egyetlen hangos szó nem esett köztünk. Most annyi történik, hogy a próbatermet lecseréljük Ázsiára, illetve itt majd picit több kell a nézők szereteténél, hiszen Ázsiában mi alakítjuk majd a sorsunkat és nem a szavazatok” – mondta Krausz Gábor Borsnak.

Hirdetés

Azonban sok mindentől ő is tart az utazás kapcsán
“Ha valamit nem szeretek, az a kuncsorgás. Ezért azt tényleg aggaszt, hogy kaját és szállást is kérnünk kell majd a helyiektől. Nagyon bízom benne, hogy az első napokban elkap majd minket a játék, és hamar belerázódunk a kellemetlenségekbe is.”

Hirdetés

Nagyon nehezen hagyja itthon kislányát
“A kislányom miatt már többet hezitáltam, hiszen ő az, akinek a leginkább hiányozni fogok és ő fog a legjobban hiányozni. Végül a szüleim és a barátaim is megnyugtattak, hogy nem lesz semmi baj, sőt annyi élménnyel gazdagodva jövünk majd haza, hogy bőven lesz mit mesélnem a kislányomnak, aki tágra nyílt szemmel hallgatja majd apa képtelen kalandjait. Picit tartottam attól is, hogy túl sok bepillantást engedünk majd a magánéletünkbe, de ez sem lesz így, hiszen ami Ázsiában történik majd velünk, az olyan távol lesz a hétköznapjainktól, mint Budapest Manilától, hogy stílszerű legyek” – fogalmazott Krausz.

Hirdetés

Mikes Anna nem látta a korábbi műsorokat
“Nem feszülök rá az utazásra és nem próbálok meg előre kitalálni szituációkat, vagy megoldásokat különböző helyzetekre. Annyi a dolgunk, hogy összetartunk és segítjük egymást, történjék bármi. Ebben pedig jók vagyunk… Összesen annyi a terv, hogy nincs terv és szerintem ez bőven elég. Majd akkor megyünk át egy-egy „hídon”, ha odaértünk. Fejest ugrunk és alkalmazkodunk ahhoz, ami ránk vár. Talán egyedül a kígyókhoz nem fogok tudni alkalmazkodni. Ja, és van egy erős tériszonyom és némi klausztrofóbiám, de maximum legyőzöm őket. Próbálom humorral kezelni az életet és ez eddig bejött. Tudok magamon nevetni és ez szerintem segíthet a legfurább szituban is”

Forrás
Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés