Hirdetés
Sok olyan választókerület volt a vasárnapi országgyűlési választásokon, amelyeket a politikai elemzők bár billegő körzetnek gondoltak, végül – leginkább fideszes győzelemmel – hatalmas különbség lett a két legerősebb jelölt között.
Hirdetés
Ilyen volt Csongrád-Csanád megye 04. számú egyéni választókerülete is. Itt a Fidesz-KDNP részéről Lázár János, az ellenzéki összefogástól pedig a miniszterelnök-jelölt Márki-Zay Péter indult. Végül döbbenetes nagy lett a különbség, 99,08%-os feldolgozás mellett Lázár 6873 szavazattal előzte meg riválisát.
Lázár úgy értékelte a sikerét, hogy először le akarja zárni a Hódmezővásárhelyet négy éve sújtó polgárháborús időszakot. Továbbá abban reménykedik, hogy a mai eredmény, mind a választókerületi, mind az országos, elgondolkodtatja, és jó útra téríti Márki-Zayt, legalább a hódmezővásárhelyi ügyeket illetően.
Hirdetés
Lázár a 24.hu-nak adott villáminterjúban arról nem akart még nyilatkozni, hogy ez a siker akár a kormányig repítheti őt. Sokkal fontosabbnak tartja most, hogy a választókerületében rendezze a sorokat, igyekszik csökkenteni a felfokozott, egymásnak feszülő indulatokat.
Lázár kiemelte azt is, hogy ebben a háborús helyzetben nagyon fontos, hogy a kormánynak komoly támogatottsága legyen. Azt is megjósolta, hogy Márki-Zay vereségének az lesz az ára, hogy április 3-án este tíz órára politikai hulla lesz.
„És ez így is történt. Óra, percre stimmelt. Vége van. Attól még, hogy politikai hulla, itt 2019-ben demokratikus választásokon őt emelték a választópolgárok a polgármesterükké. És ezt én maximálisan tiszteletben tartom. Ráadásul ő egy hódmezővárosi ember, és nekem minden hódmezővásárhelyi ember kedves.”
Hirdetés
Lázár János a hivatalos sajtótájékoztatóján, amit a közösségi oldalára is feltöltött, így summázta a választási eredményeket
„Ebben a városban, és ez legyen tanulság minden magyar településnek, minden politikustársamnak, minden politikai erőnek most és mindörökké, negatív kampánnyal, gyűlölettel, lejáratással, a másik ember elüldözésével nem lehet eredményt elérni. Egyszer és mindenkorra megtanulhatja mindenki Magyarországon, hogy nem lehet negatív kampánnyal és gyűlölettel választást nyerni.”