Hirdetés

Fotó: Facebook

Az infláció növekedésével összhangban soha nem látott mértékű, 11 százalékos béremelésre készülnek a kkv-k – derül ki a K&H kkv bizalmi index 2022 második negyedéves eredményeiből. Emellett egyre több cég tervez béren kívüli juttatást is adni munkavállalóinak.

Hirdetés




Több pénzt kereshetnek a kkv-szektor munkavállalói. A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre szóló várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index szerint ugyanis rekordmértékű béremelésre készülnek a cégek. „A vállalkozások átlagosan 11 százalékkal magasabb fizetéssel számolnak az előttünk álló tizenkét hónapban, ami az index történetében az eddigi legmagasabb érték. Ez azt jelenti, hogy a cégek inflációkövető emelést terveznek, hiszen az MNB legutóbbi, júniusi jelentése szerint 2022-ben 11 és 12,6 százalék között alakulhat az infláció” – mondta el Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője. „Manapság már nem kizárólag csak a bér fontos a munkavállalóknak, mégis komoly a munkaerőmegtartó hatása. A stabil munkavállalói kör pedig a jelenlegi gazdasági helyzetben egyre fontosabbá válik a cégek számára” – tette hozzá. Az egyes ágazatokon belül csak kismértékű eltérések láthatók: míg a mezőgazdaságban és iparban dolgozók átlag feletti, 12,1 és 11,3 százalékos bérnövekedésre számíthatnak, addig a szolgáltató szektorban 10,7, a kereskedelemben pedig várhatóan 9,2 százalékkal emelkedhetnek a fizetések.

Hirdetés

A béren kívüli juttatásoknál is kedvező kilátások figyelhetők meg. „Az elmúlt egy év során folyamatosan emelkedett a cafetériában gondolkodó cégek aránya, ami mostanra elérte a 60 százalékot. A növekvő tendencia kedvező, kérdés azonban, hogy tartós lesz-e, elérhetjük-e újra a 2017-18-as szintet, amikor ez az arány 70 százalék volt” – mondta el a szakértő. Az elmúlt negyedévhez képest a 13. havi fizetésnél figyelhető meg jelentős változás, 21-ről 27 százalékra ugrott az ilyen juttatással tervező cégek aránya. Emellett a legnépszerűbb elem továbbra is a közlekedési költségtérítés (33 százalék) és a SZÉP kártya (26 százalék).

Hirdetés




A vállalkozások a munkaerő-állomány bővítésén is gondolkodnak, ami mindenképpen kihívás lesz, hiszen a KSH adatai szerint az első negyedévben az üres álláshelyek száma már megközelítette a 2018-as csúcsot: 87 ezer betöltetlen pozíció volt, aminek több mint harmada az ipari, építőipari cégeknél jelentkezett. A vállalkozások többsége (63 százalék) ugyan a jelenlegi alkalmazotti létszámmal tervezi a következő 12 hónapot, de közel harmaduk (31 százalék) új munkatársak felvételében gondolkodik. A szolgáltató és ipari szektor az, ahol magas arányban (32 és 44 százalék) készülnek új munkavállalókat felvenni, a mezőgazdaságban és a kereskedelemben viszont jóval kevesebben: esetükben 12 százalék, illetve 22 százalék a munkaerőfelvételt tervező cégek aránya.

MTI
Hirdetés
Categories: Hírek

Hirdetés