Hirdetés

Fotó: TV2
Lékai-Kiss Ramóna, aki már több mint két évtizede a magyar televíziózás egyik meghatározó alakja, nemrég a Három igazság podcast vendégeként osztotta meg gondolatait a szülői támogatás és a gyermeknevelés fontosságáról. A műsorvezető – aki nemcsak a tévés szakmában bizonyított, hanem egy menedzsmentcéget is irányít – arról beszélt, hogyan szeretné fiának, Noénak biztos alapokat teremteni az életben.
Hirdetés
Ramóna azt is elárulta, hogy már fiatal korától tudatosan kezelte pénzügyeit, ennek köszönhetően több lábon áll: a televíziózás mellett a színházban és vállalkozásában is stabil karriert épített.
Hirdetés
“Igazából nagyon szerettem volna nem feltételen egy másik lábat, mert azért 17 éves koromtól igyekeztem úgy gazdálkodni a pénzemmel, hogy ha nem lesz tévé, és másnap úgy döntenek, hogy egyébként nem szeretnének megkínálni egy újabb lehetőséggel, akkor ne ott álljak esetleg, mint ugye sok szakmából látjuk azokat az embereket, akik kicsit nem gondolkodnak előre,” magyarázta Lékai-Kiss.
A beszélgetés során kitért arra is, hogy bár korábban nem volt elsődleges számára a pénzszerzés, fia születése óta motiváltabbá vált ezen a téren. “Mint mondja, amíg a fia, Noé meg nem született, nem is feltétlenül volt motiváció számára, hogy mennyi pénzt keres, most viszont már fontosnak érzi, hogy meg tudja alapozni a gyereke jövőjét,” fejtette ki a műsorvezető. Ez a motiváció arra ösztönözte, hogy még inkább befektessen és gondoskodjon arról, hogy fiának ne kelljen azonos kihívásokkal szembenéznie, mint amelyekkel ő szembesült.
Hirdetés
Lékai-Kiss azt is hozzáfűzte, hogy a saját életútja adta az ötletet arra, hogyan segítheti Noét. “Ha most… nem kell neki onnan elindulni, csak ha szeretne, szerintem az egy nagyon nagy segítség lesz, hogy… például bele se merek gondolni, mennyi pénzt fizettem ki albérletre, mondjuk. Úristen, ha most leírnánk egy papírra, szerintem itt zokognék éjjel-nappal. Hogy tudok neki biztosítani egy lakást mondjuk majd, ahol ő el tudja kezdeni majd az életét,” mondta el érzelmekkel teli hangon.
Az édesanya kiemelte, hogy bízik fiában és abban, hogy a neveltetésének köszönhetően Noé tudni fogja, melyek azok az értékek, amelyek fontosak az életben. “Nem lesz ilyen, bízom a fiamban. Mert az első pillanattól kezdve úgy nevelem és úgy adom neki azt az energiát, hogy ez soha nem fog megtörténni. Ha adok neki lakást, ha nem adok neki lakást, ő tudni fogja, hogy mi az értékrend. És bízom benne, és ez a titok, ez a lényeg,” zárta le gondolatait Lékai-Kiss Ramóna.