Hirdetés


A Való Világ egykori győztese tavaly februárban vonult be a börtönbe, azt követően, hogy kábítószerfogyasztásért valamint emberrablásért 3 év 5 hónapra ítélték. A valóságshow hős azonban most úgy tűnik, nem kell a teljes büntetését letöltse, a bíróság döntésének értelmében hamarabb szabadulhat, persze feltételesen.

Hirdetés

Ezt mondja az ügyvéd
Ennek kapcsán a sztár ügyvédje, dr. Galgóczi Zoltán elmondta, „A feltételes szabadságra bocsátás olyan kedvezmény, ami lehetővé teszi, hogy a tényleges fogva tartás ideje az ítéletben kiszabott büntetés tartamánál rövidebb legyen.”

Hirdetés

Bizonyos feltételek
„Az idő lerövidítése törvényben rögzített lehetőség, amely bizonyos feltételek megléte esetén alkalmazható. Büntetés-végrehajtási bíró vizsgálja ezen feltételek fennállását és indokoltságát. A sok szempont közül kiemelendő az elítélt büntetés-végrehajtás alatt tanúsított magatartása, illetőleg a törvénytisztelő életmódra való készsége.”

Szabadulhatna, de…
A bíró ezt alapul véve nemrég hozta meg a döntés, mely szerint Aurelio teljesített a törvényi feltételeket, így megkaphatja a fentebb említett kedvezményeket. Ezt azt jelenti, hogy az emberrablásért kiszabott büntetése kétharmad részének letöltésével idén augusztus 17-től lehetővé tette számára a feltételes szabadságra bocsátást.

A második büntetés
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a valóságshow hős elhagyhatja a börtönt, ugyanis kábítószer birtoklásért is elítélték, így most kvázi a második büntetését, az 1 év 2 hónapot kezdi meg.

Jó útra tér
Aurelio egyébként minden erejével azon van, hogy jó útra térje, az ügyvéd elmondása szerint a börtönben önkéntes drogterápián is részt vesz, annak ellenére, hogy lebukása, vagyis 2015. november óta nem fogyasztott kábítószert.

Hirdetés

Nagyon örült
A sztár hatalmas örömmel fogadta egyébként a bíró döntését, és már alig várja, hogy újra szabad legyen. „Mivel a leckét egy életre megtanultam az elmúlt hónapokban, a vizsgán nem kellett puskáznom, amikor a büntetés-végrehajtási bírónő kikérdezett annak érdekében, hogy lássa, megérdemlem-e a szabadságot. A döntése erőt adott, ami átvisz a mélypontokon, hiszen nagyon hiányoznak a szeretteim” – magyarázta.

Bízott benne, hogy idén kiengedik
Aurelio korábban amúgy abban bízott, hogy talán még idén szabadulhat, ám az ezzel kapcsolatos álmai szertefoszlottak. Ez eleinte nagyon megviselte, de a mostani döntés úgy tűnik erőt adott neki ahhoz, hogy kibírja.

Kiemelt kép: Aurelio – Forrás: TV2
Hirdetés
Categories: Hírek

Hirdetés