Hirdetés
Kit érdekel 2022-ben egy tűzijáték?”
Majka hétfőn a közösségi oldalán reagált arra a vasárnapi hírre, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség közlése szerint az augusztus 20-i tűzijáték ára az adat keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános.
Hirdetés
Ez létezik? Tessék már legalább ezt a pénzt másra költeni! Kit érdekel 2022-ben egy tűzijáték? Nem 1923-ban vagyunk, ahol tátott szájjal nézünk az égre, mikor fellőnek egy színes rakétát…
– írta Facebook-posztjában.
Hétfő délutánra egyébként már kiderült, hogy az idei tűzijáték ugyanannyiba kerül majd, mint a tavalyi.
Egyelőre titkolja a Magyar Turisztikai Ügynökség, hogy mennyi közpénzt terveznek elkölteni az államalapítási ünnepség programjaira, valamint az Európa legnagyobbjaként beharangozott tűzijátékra. Az indoklás most is a már jól bevált szlogen: „döntés megalapozását szolgáló adatokról” van szó, amelyek 10 évig nem nyilvánosak. A tavalyi rendezvénnyel kapcsolatban három és fél hónappal később kaptunk választ, amiből az derült ki, hogy 2021-ben közel 12 milliárd forintot fordítottak az augusztus 20-i eseményekre. Idén petíció indult a közpénzégetés ellen, és már 86 ezer fölött jár az aláírók száma.
Hirdetés
Tavaly 12 milliárdot költöttek a rendezvényre
Némi támpontot adhat azért a Nemzeti Kommunikációs Hivatal kiszúrt közbeszerzési eljárásának egyik részlete, amelyben ez áll:
„Rendezvényszervezési feladatok ellátása az Államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartandó tűzijáték kapcsán a Visit Hungary Nemzeti Turisztikai Szervezet Nonprofit Zrt. részére. Mennyisége: A műszaki leírásban részletesen meghatározott kommunikációs feladatok elvégzése legfeljebb a nettó 1 400 000 000,- Ft + Áfa (…) keretösszeg kimerüléséig.”
Tűzijáték helyett gazdasági stabilitást akarnak
Miközben a szervezés zajlik, a Szabad a Hang oldalán petíció indult a tűzijáték ellen. A kezdeményezők többek között azt írják: „Magyarországon napról napra drágulnak az alapvető élelmiszerek. Nő az infláció. Folyamatosan romlik a forint.
A kormány a választásokat megelőző kampányidőszakban rengeteg pénzt osztogatott el, amelynek következtében most óriási a hiány az államkasszában.
Újabb adók kerültek kivetésre, amelyeket az érintettek a lakosságra hárítanak át, míg elkezdődtek a megszorítások is. Mindeközben a kormány idén is sok száz millió forintot költene augusztus 20-án tűzijátékra.
Hirdetés
Ahelyett, hogy az adófizetők pénzét egy igencsak környezetszennyező és drága mulatságra költené a kormány, fordítsák a gazdaság stabilizálására! (…) Egy olyan országban, ahol napról napra gyengül a pénz, miközben emelkednek az árak, ott nincs helye egy ilyen luxus látványosságnak. Magyarország államalapítását tűzijáték nélkül is meg lehet ünnepelni büszkén és méltóságteljesen” – olvasható a felhívásban.
Eddig már több mint 87 ezren írták alá a petíciót, amihez Facebook-esemény is van „Dehogy megyek tűzijátékra” címmel és 80 ezer érdeklődővel.