Hirdetés


Valamelyik nap megláttam ezt, a hajléktalan, beteg nénit. Gondoltam megkérdezem mi történt vele…. Elmondta, hogy majdnem 37 évet dolgozott a Magyar Postánál, majd combnyaktörése lett és jött a többi betegség. Egyre rosszabbul lett, az élettárasa is meghalt. Rövid időn belül megjelent az élettársa fia, aki utcára kitette.

Hirdetés

Egy darabig lakhatott az ismerősinél, majd onnan is mennie kellett. Így lett hajléktalan. Elmondta, hogy semmi jövedelme, és hogy nyugdíjat is csak 65 évesen fog kapni. Én nem akartam elhinni, úgyhogy kicsit segítettem utána járni az ügyének. Sajnos tényleg igaza volt, mert hamarosan jött a levél a nyugdíjfolyósítótól. A mellékelt levélben olvasható, hogy valójában mennyi időt dolgozz le. Nem akartam hinni a szememnek.

Hirdetés




Általában az Újbudai Piacnál szokott lenni. Alkoholt nem iszik. Nehezen megy neki a járás, szinte csak totyog. Szerintem lehetne valami segélyt intézni számára, csak ahhoz is kíséret kellene neki. Azt nem hiszem el, hogy nem jár neki semmi. Próbáltam neki helyet keresni szállón, de akiket hívtam azoknál az összes hely foglalt volt. A rendőrök majdnem minden nap igazoltatják. Ahogy elkezdünk beszélgetni, már dőltek is belőle a könnyek, a keserves sírás. Testileg-lelkileg nagyon össze van törve. Én már nem is tudom, mit lehetne tenni. Aki tud, kérem, hogy segítsen neki!

Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés