Hirdetés


Durva, ami jön!
Szinte mindenki hallott már Nostradamus híres jóslatairól. Most pedig, hogy rohamosan közeleg az év vége, Nostradamus 2022-ra vonatkozó próféciáit már most elkezdték emlegetni. Megfejtették, hogy mit jósol jövőre, nagyon durva dolgok várnak ránk!

Hirdetés

Jövőre ugyanis olyan dolgok várnak ránk, mely dolgok egyén és nemzetet alaposan próbára tesznek majd.
2021-ben bekövetkeztek szép sorban a dolgok, amiket Nostradamus megjósolt. Több globális kataklizma kezdett el kibontakozni, és láttuk a Föld felett gyülekező viharfelhőket.
Azonban a nagy vihar, a kataklizmák kiteljesedése feltételezhetően csak 2022-ben megy végbe.
Ha igaza lesz, akkor ugyanis több számottevő, az egész világit átalakító esemény jön el majd a bolygó lakóinak életében.
Egy nagyon nehéz, háborúkkal és óriási katasztrófákkal teli időszak.

Hirdetés

Nostradamus szerint 2022-ben a halottak feltámadnak majd. Ezt sokak szerint szó szerint kell érteni, és egy közelgő zombi apokalipszistől kell majd tartani, vagy valamiféle veszettséggel kapcsolatos járványtól.
Mások viszont átvitt értelemben próbálják a nagy próféta szavait értelmezni.
Ez esetben jelentheti azt is, hogy sikerrel járnak egyes, a feltámasztásokra tett kísérletek az orvostudományban, melyben pont 2022-ben várnak egy jelentősebb áttörést.
Hatalmas változások indulnak be a nemezetek életében, és a politikai és egyéb hatalmi erőviszonyok világszerte átrendeződnek majd.
Mindemellett óriási, különálló természeti katasztrófák fogják sújtani az egyes kontinenseket. Ennek jelei már megkezdődtek: a Harvey hurrikán után most az Irma hurrikántól kell tartania Amerikának.

Hirdetés




A Nostradamus-jóslatokból kiderül az is, hogy Franciaországból indul majd meg egy olyan megállíthatatlan kataklizma, mely végig gyűrűzik majd egész Európán. Sokak szerint ez maga a terrorizmus, vagy egy polgárháborús helyzet lesz, amikor a polgárok megelégelik a muszlim rémuralmat, és elzavarják a bevándorlókat, minden eszközt bevetve, ami csak létezik.
Utal a Vezúv egy újabb, óriási kitörésére, és egy Amerikát sújtó gigantikus földrengéssorozatra is, mely feltehetően a Yellowstone szupervulkán kitörése is lehet majd.
Azonban a nagy vihar, a kataklizmák kiteljesedése feltételezhetően csak 2022-ben megy végbe.
Ha igaza lesz, akkor ugyanis több számottevő, az egész világit átalakító esemény jön el majd a bolygó lakóinak életében.

Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés