Hirdetés


71 éves korában elhunyt Kirstie Alley színésznő, a Nicsak, ki beszél! filmek főszereplője.
A hírt gyermekei osztották meg, kiemelve, hogy anyjuknál a közelmúltban diagnosztizáltak rákos megbetegedést – írta az Origo.
A színésznőt halálakor a legszűkebb családja vette körül.

Hirdetés

„Hálásak vagyunk a Moffitt Cancer Center hihetetlen orvosokból és nővérekből álló csapatának az ellátásért. Édesanyánk életkedve és szenvedélye, örökkévaló alkotási öröme páratlan volt, és arra késztetett bennünket, hogy a lehető legteljesebb életet úgy éljük, ahogy ő tette” – írták a színésznő gyerekei.
Alley volt férje, Parker Stevenson színész a következőket írta: „Nagyon hálás vagyok az együtt töltött évekért, valamint a két hihetetlenül gyönyörű gyermekért és unokáinkért. Hiányozni fogsz.”
John Travolta, Alley barátja és a Nicsak, ki beszél! című filmek sztárja szintén tiszteletét fejezte ki. „Kirstie volt az egyik legkülönlegesebb kapcsolatom. Szeretlek, Kirstie” – írta. – Tudom, hogy még látjuk egymást.

Hirdetés

A színésznő a kansasi Wichitából származott, és a kansasi állami egyetemre járt, de nem szerzett diplomát, hanem Los Angelesbe költözött. Először vetélkedőkben szerepelt a tévéképernyőn. Első filmszerepe pedig az Űrszekerek II. – Khan haragja című sci-fiben volt 1982-ben.
A Cheersben 1987 és 1993 között szerepelt. A vígjátéksorozat népszerűségének csúcsán csatlakozott a stábhoz, és a legjobb női sorozat-főszereplőnek járó Emmy-díjat nyerte el alakításáért 1991-ben. Két évvel később pedig újabb Emmy-szobrocskát vihetett haza a David anyja című tévéfilm főszerepéért.
A mozivásznon az áttörést a Nicsak, ki beszél? című film és folytatása, a Nicsak, ki beszél még? hozta meg számára 1989-ben és 1990-ben. A film angol eredetijében a szingli anyaként magára maradó Kirstie Alley partnere férfi főszereplőként John Travolta volt.

Hirdetés

Hirdetés
Categories: Hírek

Hirdetés