Hirdetés

Fotó: TV2
Az Ázsia Expressz döntőjéhez közeledve a versenyzők minden eddiginél nagyobb próbatétel előtt állnak. A szegedi olimpikon, Fodor Rajmund számára különösen sokat jelent a részvétel, hiszen a 20 millió forintos fődíjért csapattársával, Ungvári Miklóssal továbbra is versenyben van. A nézők a múlt pénteki adásban láthatták, hogy Rajmund a kamerák előtt sírta el magát, és napokon belül kiderülhet, mi állt könnyei mögött.
Hirdetés
A finálé előtti hajrában a négy legjobb páros mérkőzött meg. A legtöbb medált gyűjtő Bódi testvérek automatikusan továbbjutottak Balira, és arról is dönthettek, kit visznek magukkal – választásuk Curtisre és Judyt esett. A többieknek hajszában kellett bizonyítaniuk.
Hirdetés
Fodor Rajmund és Ungvári Miklós most először kerültek nehéz helyzetbe, hiszen korábban mindig biztosan jutottak tovább. Ezúttal azonban Barbinek Paula és Tallós Rita, valamint Galambos Bogi és Kútvölgyi Sára ellen kellett küzdeniük. A hajszát különlegessé tette, hogy Ungvári Miklós strandpapucsban teljesítette a távot, ami példátlan a műsor történetében. Bár Ritáékat nem tudták legyőzni, másodikként célba értek, így bejutottak a döntőbe.
A futam után mindketten elárulták, hogy ez volt az egyik legélvezetesebb napjuk, hiszen a hatalmas tét extra motivációt adott számukra.
– Egy élsportoló aktiválja magát akkor, amikor kell. Másik frekvenciára kapcsolunk és megyünk – mondta Fodor Rajmund, aki szülővárosából, Szegedről indította sportkarrierjét.
Hirdetés
A pénteki adásban azonban egy egészen másik oldalát is megmutatta a szegedi sportoló. Amikor Ördög Nóra rákérdezett, kiért vagy miért vállalta a küzdelmes utazást, Rajmund elérzékenyült. Társa, Ungvári Miklós hozzátette: bár Rajmund mindig is szeretett volna eljutni Balira, könnyei mögött ennél sokkal személyesebb ok rejtőzik.
– Még nincs itt az ideje, hogy elmondjam, mi hajt előre – mondta elcsukló hangon Fodor Rajmund.
Hamarosan minden kiderül: vajon egy mély, személyes történet, egy fogadalom vagy a győzelem iránti rendíthetetlen vágy okozta Fodor Rajmund összeomlását? A pénteki fináléban nemcsak a titokra derül fény, hanem az is eldől, ki nyeri az Ázsia Expressz 2025-ös évadát.