Hirdetés


A közelmúltban ünnepelte 76. születésnapját Zalatnay Sarolta, aki a jeles alkalomból jó hírekkel osztotta meg a nyilvánosságot. A Blikk információi szerint az énekesnő elmondta, hogy egyelőre nem szükséges új albérlet után néznie, tehát nem kerül az utcára.

Hirdetés

Sarolta tavaly nehéz helyzetbe került, amikor a magas törlesztőrészletek miatt elvesztette a házát. Ezt követően ideiglenesen egy barátja otthonába költözött, aki családjával együtt Németországba távozott. Akkoriban úgy tűnt, hogy az énekesnőnek mindössze két év áll rendelkezésére, hogy új albérletet találjon, mivel ismerősei tervezték a visszatérést Magyarországra. Azonban a legújabb fejlemények szerint ez a visszatérés nem a közeljövőben fog megtörténni, ami Sarolta számára egyfajta megkönnyebbülést jelent.

Hirdetés

“Úgy tűnik, az ismerősöméknek nagyon bevált a külföldi élet, és valószínűleg eltart majd még egy darabig, mire hazaköltöznek, ha egyáltalán erre sor kerül. Ennek egyfelől örülök, hiszen nagyon megszerettem ez a környéket, szinte el sem tudnám képzelni az életemet máshol. “

“Az egyetlen bánatom, hogy hiányzik a lányom, Niki, aki dolgozik, és a legtöbbször Pesten van. Persze, minden héten meglátogat, illetve telefonon is sokat beszélünk, tehát nem hiszem, hogy sokat változtatna a kapcsolatunkon, ha a fővárosban keresnék lakást”
– mondta Zalatnay Sarolta, akinek jelenleg rengeteg koncertje van, ezért a két ünnep között kerít majd rá alkalmat, hogy a barátai és a szerettei körében megünnepelje a születésnapját. A bulit idén is izgatottan várja, ám a gyász beárnyékolja a boldogságát.

Hirdetés

“Nagyon szeretem a születésnapomat, s mindig megadtam a módját az ünneplésnek: egy időben akkora bulikat tartottam, hogy a vendégeket limuzinok és kisbuszok hozták. Ám egyre inkább fogy az a csapat, akikkel annak idején összejártunk, ugyanis rengeteg barátomat, szerettemet veszítettem el az utóbbi időszakban, és – sajnos – az idei év sem telt el szomorúság nélkül, hiszen két barátnőm is meghalt, akik tavaly még mellettem voltak. Ez pedig beárnyékolja az ünneplést” – magyarázta az énekesnő, aki a történtek ellenére próbál pozitív maradni, s aki elárulta, hogy a születésnapjain gyakran csinál számvetést az életéről.

“Sokszor végigveszem, hogy melyek azok az események az életemben, ahol valamit elrontottam, vagy mik azok a dolgok, amiken nem tudok túllépni. Például ilyen számomra az önéletrajzi film, amivel már évek óta kínlódok, hogy megvalósuljon. Sokan mondják, hogy milyen színes az életem és mennyire jó lenne, ha ebből születne egy film, ám különböző okok miatt eddig ebből nem lett semmi. Ám ha minden jól megy, januárban már aktívan elkezdünk foglalkozni a projekttel, márciusban pedig már forgatni is szeretnénk”
– zárta Cini.

Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés