Hirdetés
Papp Máté Bence korábban többször is szervezett már nyári táborokat, most szerelmével, Tóth Gabival közösen indítaniuk egyet. „Az éneklés a mindenem, a gyerekek pedig a szívem csücskei. Közösséget szeretnénk építeni, méghozzá olyat, ahol a közös élményekre évtizedekkel később is emlékeznek majd.
Hirdetés
Ha ez sikerül, az nekem már megéri. Lesz ének, néptánc, lovaglás, íjászat, gyöngyfűzés, ezek mind ahhoz az értékrendhez kapcsolódnak, amit a minap egy kedves ismerősöm gyönyörűen megfogalmazott és én is megosztottam. Hogy legyen a kezünkben valami olyan érték, amit itt tudunk hagyni a Földön, ha mi már nem leszünk. Igyekszünk jó dolgokat tenni és itt hagyni magunk után valamit ebben a zűrzavarban. Én így tudom igazán megélni azt, hogy milyen ember vagyok, talán nem kérdőjeleznek majd meg annyian, ami nagyon jó érzés, illetve az is, hogy ennyi szeretetet kapok!” – mesélt Gabi arról, mi várja azokat a gyerekeket, akik velük tartanak.
Hirdetés
Krausz Gábor új párja, Mikes Anna szintén bejelentette, hogy nyárra táncos tábort tervez, gyermekek jelentkezését várja. Ugyan ez nem meglepetés, lévén Anna is táncot oktat, ahogy Papp Máté Bence, mégis sokan furcsállják ezt a párhuzamot. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy full házzal működnek majd ezek a táborok, hiszen mindkettejükre hatalmas reflektorfény vetül az utóbbi hónapokban.