Hirdetés

Fotó Blikk
Radványi Dorottya, a népszerű műsorvezető a Palikék Világa podcastben mesélt életének fontos szerepeiről és televíziós munkájáról. A szeretetteljes családi közegben élő Dorottya jelenleg Bényi Ildikó tragikus halála után vette át ideiglenesen a műsorvezetést, amelyet most az elhunyt lánya, Tótfalusi Fanni visz tovább.
Hirdetés
A beszélgetés során Dorottya őszintén beszélt arról is, milyen szerepben van jelen otthon: feleségként, anyaként és nagymamaként egyaránt. Elárulta, hogy négyéves kisunokája számára még ismeretlen, hogy nagyi a tévében van, ami jól mutatja a generációs különbségeket. Dorottya azt is elmondta, hogy egy félig kész mesekönyvön dolgozik, amelyet unokájának szán.
Hirdetés
“Már négyéves, de nem tudja a mami mivel foglalkozik, ahogy azt sem, hogy az anyukája filmvágó, apukája szerkesztő. Egyelőre jobban érdeklik a verdák” – mesélte Radványi Dorottya, aki szerint ennek a generációnak már nem televízió az első számú igazodási pontja a tájékozódásban.
“Dórinak hív. Illetve Disznek hívott, amikor elkezdett beszélni. Ő Mányé volt, mint Móricz, azt nem tudjuk, miért, Disz és Mányé. Így írtam egy félig kész mesekönyvet, Disz és Mányé kalandjairól. Ezt időként felolvasom neki, mert mesélni kell, mert az mindennél többet ér. A szülei nagyon korlátozzák a mesenézést tévében” – mondta a podcast kamerái előtt Radványi Dorottya.
Hirdetés
Majd Bényi Ildikóra terelődött a szó, volt kollégájáról szívszorító dolgot mondott ki. Könny szökik a szembe:
“Sajnos új feladatok is érnek, ezt Bényi Ildikó tragikus elmenetelére értem. Így az ő műsorát is megörököltem. Átmenetileg vállaltam el, addig, amíg meggyógyul. Nagyon nehezen viseltem, róla beszélni, abból a székből, ahol ő ült 28 évig.”