Hirdetés
Illetve ez nem is döntés, hisz nem mások rendelkeztek így, egyszerűen alkalmazkodnak a hozzátartozók, barátok Györgyi egyéniségéhez. Sosem szerette a szertartásokat, a nagy, megrendezett szomorkodásokat, és nem akarta, nem is akarhatta, hogy gyászolják, hisz ő a vidámság, a humor, a szeretet képviselője volt.
Hirdetés
Sajnos csak volt…
Rengeteg terve volt még, várta a júniusi koncertet is, pedig valójában az utóbbi időben már nem javult az állapota.
A rajongók, vagy inkább nevezzük tisztelőknek őket háza előtt már vasárnap gyertyát, mécsest gyújtottak – és biztos lennének olyanok, akik majd a temetésen is megjelennének, hogy kegyeletüket leróják előtte.
Ellenben erre hagyományos értelemben nem lesz mód, mivel nem terveznek temetést – és ez az ő kívánsága volt.
A Blikk értesült róla egy közeli ismerőstől:
Hirdetés
“Nem lesz temetése, legalábbis a hagyományos értelemben vett, nyilvános temetése nem. Elbúcsúzunk majd tőle, de úgy, ahogyan ő szerette volna, vidáman, nevetve, sztorizgatva. Györgyi gyűlölte, ha sajnálják, magával a temetés intézményével sem tudott mit kezdeni, így semmilyen össznépi szomorkodást nem akart, és ezt a mi tiszteletben fogjuk tartani. Györgyi annak örülne igazán, ha nem a halála miatt sírnának, hanem az életét ünnepelnék.”