Hirdetés


Az elmúlt hetekben kilenc százalékkal emelkedtek az új esetszámok.
– A halálos áldozatok száma az elmúlt 24 órában magas volt, elhunyt 28 krónikus beteg – kezdte az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóját Müller Cecília. Az országos tiszti főorvos hozzátette, a szív- és érrendszeri, autoimmun betegségben és magas vérnyomásban szenvedők is fokozott veszélynek vannak kitéve.
– A meglévő krónikus betegségeket kezelni kell, hiszen jelentős különbségek vannak a koronavírus szövődményeiben – hívta fel a figyelmet Müller Cecília, aki azt is elmondta, 1519 beteget ápolnak kórházban, közülük 160-an vannak lélegeztetőgépen.

Hirdetés

Az oktatási intézményekről elmondta, 130 osztálynál és három teljes iskolánál van érvényben a digitális oktatás.
Minden korosztály érintett
– A járvány második hullámának felszálló szakaszában vagyunk, napról napra emelkedik a fertőzések száma. A 40. és 41. héten széles határok között mozogtak az esetszámok, a 41. héten 600-zal több esetet regisztráltunk, ami kilencszázalékos növekedést jelent – részletezte a tiszti főorvos. A fiatalok továbbra is érintettek, de a 30–60 évesek körében is folyamatosan nő az esetszám. Müller Cecília kiemelte: a társadalom valamennyi korosztályában jelen van a vírus, ezért be kell tartani a egészségügyi előírásokat.
Lapcsoportunk megkérdezte: hatásos-e a háziorvosok által javasolt D-vitamin a vírusok elleni küzdelemben? Müller Cecília elmondta, az őszi-téli időszakban a koronavírustól függetlenül is javasolt a D-vitamin pótlása, melyet C-vitaminnal kiegészítve erősíthetjük az immunrendszerünket. A szükséges mennyiségről minden esetben konzultáljunk a háziorvosunkkal.

KM
Forrás: szon.hu
Hirdetés
Categories: Hírek

Hirdetés