Hirdetés


Mesterséges fecskefészkek kihelyezésével hívja fel a figyelmet a biológiai sokféleség megőrzésére az Agrárminisztérium (AM).
A minisztérium szombati közlése szerint Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban azt mondta:
A Magyarországon költő fecske- és sarlósfecskefajok közül a városokban a molnárfecske, füstifecske és a sarlósfecske figyelhető meg leggyakrabban. Az elmúlt több mint egy évtizedben az állomány a felére csökkent az élőhelyek átalakulása, a táplálékbázis jelentős mérséklődése, a klímaváltozás és a fészkek leverése miatt. Így legalább kétmillió kilogramm kártevő és betegségeket terjesztő rovar marad évről évre a környezetben – tudatta.

Hirdetés

Nagy István kiemelte, a fecskék védelme nemcsak jogszabályi kötelezettség, hanem közös érdek is, hiszen hozzájárulnak a kártevők számának csökkentéséhez. Az Agrárminisztérium tetejére ezért tíz molnárfecskefészket és négy sarlósfecskefészket helyeztek ki, az épület falára pedig úgynevezett fecskepelenkát is felszereltek, amely felfogja a fészekből kihulló madárürüléket – közölte.
“Minden apró cselekedet számít, amit a teremtett világunk megóvásáért teszünk. Természeti értékeinket csak közösen tudjuk megvédeni: vigyázzunk a fecskékre és óvjuk hazánk biológiai sokféleségét!” – hívta fel a figyelmet a miniszter.

Hirdetés
Categories: Érdekes

Hirdetés