Hirdetés

Fotó: Ringier


Krausz Gábor és Mikes Anna kapcsolata szélsebesen fejlődött, különösen azután, hogy a Dancing with the Stars műsorában táncoltak együtt, majd párként szerepeltek az Ázsia Expresszben. Friss kapcsolatként merész lépés volt ez, de úgy tűnik, nekik sikerült.

Hirdetés

“Bár csak nemrég kezdődött, mégis olyan a kapcsolatunk, mintha legalább 8-10 éve együtt lennénk. Értem ez alatt azt, hogy ilyen rövid idő alatt annyi mindent megéltünk, amit sokan csak évtizedek alatt szoktak” – mesélte a Hot!-nak Anna.
Az első hosszabb nyaralás is remek, pedig Anna figyelmeztette Gábort, hogy ez egy olyan helyzet, ahol mindenkiderül, hiszen semmi nem vonja el egymásról a figyelmüket.

Hirdetés

Szárnyra kelt a pletyka, hogy már nincsenek is együtt, hiszen a közösségi oldalaikon nem igazán jelentettek meg közös fotókat. “Nem szeretnénk a virtuális világban élni az életünket. A különböző műsorok kapcsán közzétettük a tartalmakat, de azóta próbáltunk valóban egymásra figyelni, és inkább kiélvezni minden percet, amit együtt töltünk. Próbáltuk a boldogságunkat magunknak megtartani, és tisztában vagyunk azzal is, hogy általában mi az emberek véleménye. Ha túl sokat posztorunk, az a baj, mert közé tesszük a magánéletünket, ha meg keveset akkor azt mondják hogy már nem is vagyunk együtt” – mondják bölcsen, hiszen ők boldogabbak, mint valaha, és senkinek nem akarnak megfelelni.

A kapcsolatuk lényege a természetesség, minden magától történik meg. Egyszer csak azt vették észre, hogy együtt élnek, és az úgy volt jó. Gábor elárulta, legénylakásából Anna csinált igazi otthont. Készül a terasz, lesz kocsibeálló, tele vannak virágokkal.

Hirdetés

Azt is elmondták, hogy Hannaróza, Gábor kislánya szinte egész nyáron velük lesz. “Hála istennek ez egy ilyen nyár lesz nagyon sok helyre megyünk együtt anna abszolút partner abban – és ezt imádom benne – hogy nem csak nekem teremtett otthont hanem Hanninak is, ezt pedig csodálatos. Maximálisan odafigyelünk rá hozzáigazítottuk szinte az egész nyarunkat” – árulta el a magazinnak Gábor. És ami még fontosabb, Anna is rajong párja kislányáért.

“Megy majd táborba, lesz nyaralás külföldön és itthon, Magyarországon is. Számomra a világon a legtermészetesebb, hogy gyerekekkel foglalkozom. Hannika bearanyozza a mindennapjainkat, vele minden pillanat egy csoda, mert iszonyat jó fej, humoros kiscsaj aki partner mindenben” – mesélte a táncos.

Forrás
Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés