Hirdetés

Thor nagyon jó kutyus. Minden áldott nap végigsétál azon az útvonalon a brazil Caçapava do Sul utcáin, amit előző gazdájával tettek meg addig a napig, míg a férfi meg nem halt. A környéken mindenki ismeri a kutyus történetét, aki különleges módon állít emléket Claudiónak.
Az 58 éves férfi még 2015-ben hunyt el, a helyiek szerint Thor szó szerint belebetegedett gazdája elvesztésébe. A kutyát Claudio szomszédja, Saionara Freitas fogadta örökbe, Thor akkor még enni sem volt hajlandó, csak mozdulatlanul feküdt a ház előtt – írja a Metro.
Hiába viselem gondját minden áldott nap, a szíve még mindig előző gazdájáé – meséli Saionara.

Két évvel Claudio halála után az eb kezd felépülni a szomorúságból, de egyetlen dolgot a világért sem adna fel, a sétát. Minden nap megteszi azt a kört, amit anno gazdájával megszokott.
Többször is követtem már, mindig ugyanarra megy, sosem változtat irányt. Az állatklinika mellett sétál el, egészen a lottózóig, végig azon az utcán, melyen az az étterem található, ahol Claudio rendszerint vacsorázott.
Saionara minden reggel megeteti a kutyát, majd kiengedi, hogy megtegye a sétáját.
Amióta erre lehetősége van, sokkal jobban érzi magát, már nem szomorkodik annyit, mint régen. Egészen délig sétafikál, aztán hazamegy ebédelni, majd egy kis pihenés után tesz egy utolsó kört, ahogy régen.

Hirdetés
Forrás: zoozoo.hu
Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés