Hirdetés
Fotó: Németh Dániel (illusztráció)
Nem tudom, hogy a kormány miért szajkózza olyanyira, hogy csak a háztartások 1/4-ét érinti ez a büntetés, miközben leginkább azok fognak megint ezzel szívni, akiknek nincs pénze. Főállában dolgozunk a férjemmel, mindketten minimálbért kapunk, egy kis faluban dolgozunk, nincs lehetőségünk váltásra, örülhetünk, hogy van munkahelyünk, és nem közmunkába kell dolgoznunk.
Hirdetés
Pontosan ennek az összege 133 ezer forin fejenként. Ketten keresünk 266 ezer forintot. Albérletben élünk, amiért kifizetünk 60 ezer forintot havonta, tehát marad 206 ezer forintunk. A rezsink eddig – csak a víz és a gázra koncetrálva – 43 ezer forint volt eddig. A maradék pénzből étkeztünk. Eddig ha kifizettünk mindent, élelmiszerre, üzemanyagra mosószer tisztlkodás stb. maradt összesen 163 ezer forintunk. Nem panaszkodom, mert. hónap végére még maradt 10 -15 ezer forintunk, amit jószerével a víz díj és a telefonszámla, tv internet el is visz egy az egybe.
Hirdetés
Az új rezsi szerint a villanyunk 22 ezer forint helyett 101 ezer, a gáz 21 helyett 49 ezer. Tehát a 43 ezer helyett 149 ezer forint. Ha levonjuk az albérlet árából, ami megmaradt 163 ezer forintból, akkor marad összesen élelmiszerre stb stb 18 ezer forintunk.
Nem vagyunk átlag feletti fogyasztók, csupán nincs pénzünk a legmodernebb hűtőt megvenni, ezért egy 18 éves hűtőnk van, egy nagy fagyasztóládánk, hagyományos nagy tv, nem a vékony.. Ezek együtt megeszik a havi 600 kw-ot kb.
Ötletem sincs, hogy mit tehetünk majd. Mit fogunk enni?