Hirdetés

Forrás: TV2
Amíg tavaly nyáron zajlott a Farm VIP forgatása, egyre több hír jelent meg arról, hogy megromlott Curtis és Barnai Judit kapcsolata. A műsorban ráadásul szorosabbra fűződött Judit kapcsolata Aurelióval, ami még több találgatást indított el.
Hirdetés
A kosárlabdázó végül megtörte a csendet, és a pletykákra reagálva elmondta hogy Curtisszel való kapcsolatának nagyon jót tett, hogy ő beköltözött a Farm-ra, mivel már a forgatás előtt hónapokkal mélypontra kerültek. A műsor, a távolság és az idő önmagában sokat segített abban, hogy átgondolják, hogyan tovább.
Hirdetés
– Szerintem mindkettőnknek kellett az, hogy egy picit külön legyünk annyi időre, amíg bent voltam a Farmban. Talán ez is erősített meg minket annyira, hogy rendbe hozzuk ezeket a dolgokat, és újra egymásra találjunk – mondta egy napilapnak Barnai, akinek a rapper augusztus végén meg is kérte a kezét.
Ám még ez is kevés volt, Curtis jegyesének tisztáznia kellett, hogy közel került-e Aurelióhoz a forgatás alatt. Főleg azért, mert azt pletykálták, Curtis még a Farmra is bement. Barnai akkor Insta-történetben cáfolt:
– Nem szerettem volna erről írni, se belemenni, mert nyilván ezt várják… de azért ezt már erősnek érzem, ilyen címmel kész tényeket írni… Ati nem volt bent a forgatáson. A legfontosabb: semmi nem történt! Az, hogy mi jóban lettünk Auval, mint mindenkivel a sárga csapatból… hál’ istennek, kis családdá/tesókká váltunk, az pedig nem tagadás! Első és utolsó, hogy ezzel kapcsolatban írok – írta határozottan.
Hirdetés
Aki nézte a Farmot, az tudja, Judit minden szava igaz. Csak barátok lettek, pont ahogy írta. Majd jött egy meglepő fordulat, a nézők Aureliót Dávid Petrával hozták össze a műsor alatt. A Házasság első látásra első évadában szereplő személyi edző száján ugyanis kicsúszott egy szaftos mondat:
– Szívesen le***plak ott hátul, a fészerben, ha jó… – mondta Petra. A meglepett realitysztár próbálta elengedni a füle mellett a megjegyzést.
– Na, elmegyek fürdeni, jössz vagy jössz..? – kérdezte később Aurelio, mire Petra annyit válaszolt, hogy szeretné megmosni a hátát. Itt jött egy vágás, és az látszott, hogy a két játékos csatlakozik a többiekhez. De tényleg történt ilyen, vagy csak félreértettek valami vicces párbeszédet? Petra nem emlékszik a jelentre.
– Biztos a kontextus miatt, vagy poénból mondhattam, arra utalva, hogy jóban vagyunk. Életemben nem mondtam senkinek olyat, hogy bármiért is orális élvezetekben részesíteném. És a hátát sem mostam meg Aureliónak, itt nyilvánvalóan mindenki hülyéskedett mindenkivel – szögezte le.
Aurelio viszont emlékezett…
– Köpni-nyelni nem tudtam erre a beszólásra… Én veszem a poént és elég bohém fickó is vagyok, de családos emberként ez elég kellemetlen volt nekem. Nyilván egyből jeleztem, hogy nem vagyok erre vevő és próbáltam jól kezelni a helyzetet. Tudom, hogy neki is van egy stílusa, és nem komolyan mondta – magyarázta meg Petra beszólását Aurelio.
Hirdetés
Valós volt a féltékenység
Petra érezte, hogy Barnai Judie a kakasos incidens után, mikor együtt éjszakázott Aurelióval, féltékeny lett rá.
– Én voltam fent Aurelióval aznap este. Előtte mindig Judie-val beszélgetett, megvolt a kettejük kis világa. De innentől Judie ellenem fordult, és minden alkalmat megragadott, hogy beszóljon vagy látványosan kibeszéljen. Azt hangoztatta, hogy én elvettem tőle Aureliót – mondta Petra, aki azóta kibékült a kosarassal. – Elnézést kért tőlem. Beismerte, hogy nem volt túl sportszerű, de ő is nagyon el volt már fáradva.