Hirdetés


Komoly operációja után ma már újra a régi Koltai Róbert. A színészt teljesen kicserélte az agyműtét, amelynek során egy úgynevezett söntöt helyeztek el a fejében, hogy segítse az agyvíz megfelelő áramlását.

Hirdetés

Eleinte persze, nem volt ilyen rózsás a helyzet: Koltait két héten keresztül vizsgálták a kórházban, mert az orvosok nem tudtak rájönni arra, pontosan milyen betegség állhat a tünetei mögött. Nagy szünetekkel beszélt, illetve alig tudott járni, az orvosok pedig Parkinson-kórra és jóindulatú daganatra is gyanakodtak.

Hirdetés

– Menni sem tudtam, nagy baj volt. Hála az orvosoknak és a Teremtőnek, ma már minden rendben. Mindenfélére lehetett gyanakodni. De ahogy behelyezték a söntöt, ami befolyásolja az agyvíz áramlását, jól lettem.A betegtársaim megtapsoltak, mert csak járókerettel tudtam közlekedni, de a műtét utáni napon már csak tiszteletből nem dobtam el a járókeretet.
Nem volt biztos, hogy sikerül a műtét, de amint megcsinálták, másnap már gyorsan is tudtam menni – mondta el a Bóta Caféban tavaly novemberben Koltai Róbert.
A színész tavaly augusztusban életműdíjat kapott a Bujtor István Filmfesztiválon, de addigra annyira leromlott az állapota, hogy csak ülve tudta átvenni az elismerést. Néhány hónapja, már a műtét után, D. Tóth Kriszta készített vele interjút, ám azt nemrégiben újra kellett forgatni, mert a színész még nem volt a megfelelő állapotban a beszélgetéshez.

Hirdetés

– Parkinsonra gyanakodtak először, arra szedtem gyógyszert. Végül más orvosok rájöttek, hogy azt ki lehet zárni. A műtét után két héttel már önálló estem volt Zürichben. A reptéren minden csilingelt, mikor bementem, mert egy fémet ültettek a fejembe, de kaptam egy igazolást, hogy átengedjenek a kapukon. Akkoriban nem voltam beszélgetős állapotban, pedig lényegesen jobban voltam, mint a műtét előtt – magyarázta a DTK: Elviszlek magammal című műsorban. – írja a Blikk.

Hirdetés
Categories: Hírek

Hirdetés