Hirdetés


A fogyást segítő turmixokat étkezések helyett szokás fogyasztani súlycsökkentő program részeként.
Milyen érvek szólnak a fogyasztása mellett?
Diéta során szokás ilyen italokat fogyasztani, hiszen ezek kalóriatartalma csökkentett, egy-egy étkezést is képesek helyettesíteni. Ezekkel könnyebb eldönteni, hogy mit együnk (hiszen csak shake-ek közül kell választani), és az elkészítésük sem igényel nagy konyhai tudást, sem sok időt.
Rövidtávon működőképesek: azok az emberek, akik a diétájuk során egy vagy két étkezést ilyen italokkal helyettesítenek, 50%-kal több súlyt vesztenek, mint azok, akik nem isznak ilyeneket. Ez azért van, mert ezek a turmixok kevesebb kalóriát tartalmaznak, mint egy átlagos főétkezés.
Egy 2018-as kutatás kimutatta, hogy ezek az italok nagyobb mértékű fogyást eredményeznek, mint egy ugyanennyi kalóriából álló étrend. Azok az elhízott alanyok, akik a shake-eket itták több mint kétszer annyit fogytak, mint akik ugyanannyi kalóriát vittek be ételekből. A kutatásból kiderült továbbá, hogy az italokkal diétázóknak csökkent az evés utáni vágyuk.

Hirdetés

Hosszú távon is fenntartható a fogyás?
Annak ellenére, hogy gyors fogyást eredményeznek, a súlyvesztés nem lesz tartós. Amint letesszük a turmixokat, visszatérünk a régi étkezési szokásainkhoz, amely korábban is a súlygyarapodásunkat eredményezte. Akkor lenne csak fenntartható a végeredmény, ha örökre ilyen shake-eket innánk, viszont a program végeztével a legtöbben leállnak velük.
Fő oka, hogy nem lehet hosszú távon shake-eken élni, hogy elveszik az étkezés örömét. Sokszor megfeledkezünk arról, hogy a táplálkozás – amellett, hogy szükséglet-kielégítés – örömforrás is. Gondoljunk csak bele, milyen lenne, ha nem élveznénk az ízeket, az étkezést, valószínűleg leszoknánk róla. Egy idő után az embereknek hiányzik az étkezés nyújtotta élvezet, amelyet a diétás turmixokból nem kapnak meg.
Több kutatás is kimutatta már egyébként, hogy amint abbahagyunk egy fogyókúrát, a leadott kilók újra felkúsznak. Egy kutatás során 30 másik tanulmányt vizsgáltak meg a témában, és arra jutottak, a diétázás valójában a hízás előfutára. Ez elég lelombozó, de a shake-ek esetében megoldás lehet, ha a program végeztével napi 1 főétkezést továbbra is ilyen itallal helyettesítünk.
További hátrányai is vannak a diétás turmixoknak
A kalóriák súlyos korlátozása nem kívánt mellékhatásokat okozhat. Néhány tápanyag nem kerül be a szervezetbe (vagy nem elég mennyiségben), az anyagcsere is lassulhat, nem érzékeljük az éhség jelzéseit. A folyadékalapú étrend pedig a szervezetet kevesebb rosthoz juttatja, amely a bélrendszer egészségét fenyegeti, továbbá kevésbé lesz kielégítő a táplálkozásunk.
A turmixok a fogyasztókat mentálisan is diétázókká teszi, hiszen minden ételt elítélnek – csak a shake a jó. Így amint esznek valamit, megjelenik a bűntudat is. Ez gyakran egy olyan ciklusba csap át, ahol a megvonást a féktelen zabálás követi, amelyet megint a korlátozás.
Végül pedig a hétköznapokat is megnehezít: nem játunk el eszegetni a barátainkkal, mert egyáltalán nem tudnánk mit rendelni. Próbáljunk inkább olyan étrendet, amely hosszú távon is fenntartható, tápláló, vitaminokban gazdag, változatos, és élvezzük is, ha eszünk.

via: Eating Well

Hirdetés
Categories: Egészség

Hirdetés