Hirdetés
Nagy Feró nemrég ünnepelte 78. születésnapját, és bár kívülről úgy tűnhet, hogy a Beatrice egykori frontemberének mindene megvan, ő mégis nehezen dolgozza fel az idő múlását.
Hirdetés
„Nem akarok beképzelt lenni, de egész jól állok a korommal. Az Úristennel jóban vagyok, és mindig mondom neki, hogy szóljon, ha nyugdíjba mehetek, de azt mondta, hogy egyelőre még nem. Komolyra fordítva a szót, azért jól bírom a strapát, viszont nagyon zavar az öregedés. Főleg amikor megismerkedem valahol egy öregemberrel, és kiderül, hogy csak nyolc évvel fiatalabb nálam. (Nevet.) Ráadásul az unokák is fiatalon tartanak. Ott folyamatosan dolgozni kell, egész emberes melót igényelnek. Nálunk ők irányítanak, de nagyon élvezem…” – kezdte a legendás zenész, aki arról is szólt néhány szót, hogy milyen szülőnek tartja magát.
Hirdetés
„Picit szigorúbb voltam a gyerekeimmel, mint az unokámmal. A saját gyerekeimtől egy csomó mindent követeltem, hogy a gyerek vegye tudomásul, hogy a világom nemcsak róla szól, hanem sok más emberről is. Elmagyaráztam nekik, hogy egész életükben lesz egy főnökük, és jelen pillanatban engem jelölt ki az Úristen ennek!” – mondta Feró, aki ugyan három gyermek büszke édesapja, ám lányával sajnálatos módon nincs közeli kapcsolatban.
Hirdetés
„Tartjuk a kapcsolatot, de ő a volt feleségem családjába tartozik, és ez azért előjön. Sajnos ebből kifolyólag a fiaimmal szorosabb kapcsolat alakult ki, mint vele.1977-ben szerettem volna, hogy a válásunkkor hozzám kerüljön, és nálam nőjön fel, de erre esélyem sem volt. Bementem a gyermekvédelmi hivatalba, ahol azt mondták: „Maga egy punkzenész; lehetetlen, hogy sikerüljön!” Azt mondták: ha valahogy be tudom bizonyítani, hogy alkoholista az akkori feleségem, akkor lehetséges. Eszembe jutott, hogy szeretném, ha nálam nőne fel a lányom, de mégsem vehetem el az anyától ezt a feladatot. Nem akartam hazudni, hiszen köze sem volt az alkoholhoz, egy igazi édesanya volt, én pedig nem fogok hazugsággal megtámadni valakit azért, mert vitában állunk!” – fogalmazott.