Hirdetés
Nagy Feró és kedves felesége, Ágnes kapcsolata igazi bizonyítéka annak, hogy a szeretet legyőz minden akadályt, még a korkülönbséget is. Több mint négy évtizedes házasságuk során megtanulták, hogy az együtt töltött idő értéke felbecsülhetetlen, annak ellenére, hogy kezdetben kétségeik voltak a hosszú távú jövőt illetően.
Hirdetés
“A barátnője volt belém szerelmes. Egyszer átjöttek hozzám ketten, én pedig megláttam őt. Egyből éreztem, hogy ez a csaj kell nekem, de tudtam, hogy húsz év a korkülönbség köztünk, ezért nem is tettem olyan lépést, amitől úgy érezte volna, hogy szeretnék ráhajtani. Többször volt a társaságunkban rajongóként, pedig már rég nem azon a szinten volt” — árulta el a Hot! magazinnak az énekes, aki rögtön feleségül vette a szerelmét, miután kiderült, hogy közös gyermekük lesz…
Hirdetés
“Ági terhes lett, én pedig a neveltetésemnél fogva úgy gondoltam, el kell vegyem feleségül. Szó sem volt arról, hogy elvetetjük. Szóval, az esküvő napján kértem az anyakönyvvezetőt, hogy pörgessük meg a műsort, hiszen délután mennünk kell Pécsre, mivel akkor indult a turnénk. Emiatt csak a két tanú volt jelen: a technikus és a gitáros. Ott örök hűséget fogadtunk egymásnak, Ági pedig abban a pillanatban adott értelmet a rockerségemnek. Először nem volt felhőtlen az örömöm, hiszen akkor már nem hittem a sírig tartó szerelemben és az olyan házasságban, ami legalább húsz évig tart, hiszen egyszer már elváltam… De Ági mindent megváltoztatott. Azt hittem, pár évig elvan egy zenésszel, aztán talál egy fiatalabbat, így lepattint. Azóta viszont eltelt negyven év, és – őszintén – hatalmas papucs lettem, amióta házas vagyok, de imádom!” – mesélte Feró, Ágnes pedig hozzátette:
“Egyet kell megjegyeznie mindenkinek: ha hazajön a férj, egy jó feleségnek akkor is szeretnie kell, ha nem éppen rózsaillatú. Szerelmes, nem? Akkor ezt is szeretnie kell. Hiába nehéz egy rockerrel, hiszen határozott egyéniség, megy a feje után, de akkor is a férjem, akit mindennél jobban szeretek.”
Hirdetés
Ágnes szerint percenként el tudnának válni Feróval, de nem teszik, inkább elfogadják egymás hibáit. Elmondása szerint azért szeretett bele Feróba, mert idősebb volt, és mert látta, milyen odaadóan bánik az akkor ötéves fiával.
“Anyukám féltett ettől a kapcsolattól, de mondtam neki, ha ez az ember nem húz végig a hajamnál fogva a csillaghegyi Mátyás király úton, akkor kitartok mellette életem végéig” – mondta Ágnes.