Hirdetés
FÉNY DERÜLT JOLY KÍNOS TITKÁRA. PRÓBÁLJA MINDENHONNAN TÖRÖLTETNI EZT
Dús hajába tép a szél… – énekelhetné akár Jolly is Varga Miklós után. Egy hajpótlással foglalkozó cégnek köszönhetően ugyanis végre átélheti ezt az érzést. A természet mostohán bánt a mulatós zenésszel, korán elkezdett kopaszodni. Mostanában azonban már azt is megteheti, hogy új fazonú frizurával lepje meg rajongóit. Hogy ebben segítségére volt egy kis hajpótlás, azt Jolly tagadja, volt szponzora, a Kopasz.hu nevű internetes oldalt működtető cég tulajdonosa azonban a Borsnak elmondta: hosszú évekig támogatta reklámért cserébe ingyenes hajpótlással az énekest. Pontos összeget nem árult el, de némi piaci kutakodás után kiderült, milliós tételről van szó.-írja a http://otpercpiheno.blogspot.com
Hirdetés
– Mi nem hajbeültetéssel foglalkozunk, hanem külsődleges hajpótlással. Speciális hálóra viszünk fel hajat, amely többféle módon rögzíthető a saját hajhoz. Nem szúrunk, nem vágunk, leginkább ragasztunk – magyarázta a hajstúdió tulajdonosa. – Jolly 2005-től járt hozzánk, egy idő után azonban nem szerettük volna az újabb felmerülő igényeit teljesíteni, ezért szerződést bontottunk két-három évvel ezelőtt.
Korán kezdett kopaszodni. Az énekes ezzel a régi fotóval (balra) szerepel a hajdúsító cég oldalán
A vállalkozó egy londoni cég fióküzletét viszi itthon. Nem meglepő módon sok sztár választja ezt a fajta hajdúsítást, hiszen elvárják tőlük, hogy tökéletes külsővel mutatkozzanak a közönség előtt.
Hirdetés
– A londoni anyavállalat állandó vendége például Bon Jovi. Róla sem mondaná meg senki, hogy nőktől származó hajjal villog. Pedig azzal, mert a hajpótlást általában a szebbik nem tincseiből készítik, mert jobb minőségű – árulta el a cég illetékese.
Kíváncsiak voltunk arra, hogy Jolly – aki a mai napig referenciaként szerepel a cég honlapján Csocsesszel és Tekknővel együtt – most hajpótlással vagy anélkül lép-e színpadra, az énekes azonban ingerülten mindössze ennyit válaszolt:
– Nincs hajpótlásom, és nem tudok róla, hogy lett volna. Én csak segítettem egy cégnek, mert megkértek rá – mondta, majd bontotta a vonalat.-írja a http://otpercpiheno.blogspot.com/