Hirdetés


Ennek a kevert süteménynek a receptjét az interneten találtam, és először bevallom, hogy kicsit szkeptikus voltam vele kapcsolatban, mert első ránézésre sokalltam a hozzávalók számát.
Azonban ez egyrészt csak a látszat, másrészt pedig szinte már nevetségesen egyszerű elkészíteni. Az íze pedig fantasztikus! Már talán túlzottan is jó, ezért csak módjával merem sütni, mert rögtön elfogy!
Mire lesz tehát szükségünk? (a lista ránézésre hosszú, de egyszerű hozzávalókról van szó)
(A mennyiségek kapcsán előrebocsátom, hogy nálunk otthon nagyon népszerű a süti, és jó páran vagyunk a családban. Ha kisebb létszámú a család, akár mindenből fele ennyi is elég lehet)

60 dekagramm cukor;
4 db tojás;
6 evőkanál lekvár;
10 evőkanál darált dió;
2 evőkanál fahéj;
4 evőkanál kakaópor;
2 csomag vaníliacukor;
2 csomag sütőpor;
4 kiskanál szódabikarbóna;
4 dl olaj;
1 l tej;
1 kg liszt;
2 marék durvára vágott dió.

Így készül (na ez pofonegyszerű lesz!)
A fentiekben részletezett hozzávalókat egyszerűen össze kell kutyulnunk, és beletöltenünk egy nagyobb vagy két közepes tepsibe (melyet/melyeket kibéleltünk sütőpapírral). Ekkor szórjuk a tetejére a durvára vágott diónkat.
A sütőt előmelegítjük, majd 180 fokon nagyjából fél órán át sütjük (Már egy 20 perc környékén érdemes megnéznünk, hogy hogy állunk, és így akkor tudjuk kivenni, amikor a lehető legjobbnak ítéljük meg az állagát)
(Gál Hedvig receptje nyomán)
Hasznos volt a recept? Akkor ne felejtsd el megosztani, hogy az ismerőseid is megsüthessék!

Hirdetés
Categories: Receptek

Hirdetés