Hirdetés


“Nem lett öngyilkos.”
Zámbó Jimmy 19 éve nincs már közöttünk, de nevet és dalait sosem felejtik el az emberek. Ahogyan a haláláról szóló pletykákat sem. Máig azt találgatják, mi történhetett azon az estén, öngyilkos lett vagy véletlen baleset okozhatta-e a halálát 2001. január 2-án.

Hirdetés

A Star magazinnak Fásy Ádám beszélt a Királyról, és a halálával kapcsolatos gondolatait is elmondta:

Hirdetés

– Nemcsak a barátom, hanem a fogadott fivérem is volt. Nagyon fegyelmezett és jó embernek tartottam, aki a légynek sem tudott volna ártani. Sokat voltam náluk, ő is rendszeresen vendégeskedett nálunk. (…) Imádta a gyerekeit és a feleségét, mindent azért csinált, hogy nekik jobb legyen az életük. Tisztességes férfi volt, a fellépésekre pontosan érkezett, becsületesen elvégezte a munkáját, nem véletlen, hogy több millió lemezt tudott eladni

 – meséli Jimmyről Fásy Ádám, és azt is elárulja, nem tartja tisztességesnek, amit a halála után pletykálnak, hiszen Jimmy már nem tudja ezt megcáfolni.

Azt is elmondta, hogy 2000. szilvesztererének éjjelén többször is felhívta a Császárkert étterméből, szeretett volna vele találkozni. Ő nem nagyon akart kimozdulni otthonról, mert még pici volt a lánya, de éjfél után csak “elkérte” őt a feleségétől.

– Hallottam a hangján, hogy nagyon magányos, ezért is mentem oda. A Balázs vendéglőben találkoztunk, mert az közel volt. Egész éjszaka egyetlen korty alkoholt sem ittunk, hiszen mindketten autóval érkeztünk. Hiába volt az ország egyik legnépszerűbb énekese, az óév búcsúztatóján magányosnak érezte magát. A jövőről sokat beszélgettünk, azt mondta: onnantól kezdve a lemezit önállóan szeretné kiadni. Tehát nem mondhatja senki, hogy nem voltak tervei a jövőre. Ezért is rázott meg annyira, ami vele történt. A halála végtelen baleset volt, kizártnak tartom, hogy önszántából vetett volna véget az életének. ismertem őt, sosem tett volna ilyet magával, a családjának sem okozott volna ekkora fájdalmat…

Forrás: blikkruzs.blikk.hu
Hirdetés
Categories: Hírek

Hirdetés