Hirdetés


A most 18 éves Patriknak, két éve még azt mondták az orvosok, hogy valószínűleg már soha nem fog tudni lábra állni. A fiú rácáfolt az orvosokra, ám további gyógykezeléséhez segítségre van szüksége.

Hirdetés

Így történt a baleset
Patrik súlyos balesetet szenvedett születésnapi buliján: a medence mellett csúszott el és ütötte be a fejét, abban a pillanatban a nyakcsigolyája is eltört. „Éreztem, hogy nem mozog se a kezem, se a lábam. Amint rájöttem, hogy nem tudok mozogni, a legelső gondolatom az volt, hogy «ezt most jól elcseszted» a második meg már az, hogy «tartsd vissza a levegőt, ne fulladj meg itt a vízben”” – idézte fel a Fókusznak Patrik a végzetes szülinapról.

Hirdetés

A legrosszabb verzió
Minden szülő rémálma, hogy egyszer olyan telefonhívást kap, mint Patrik édesanyja a baleset után. Eleinte még nem is sejtették, hogy mekkora a baj, a kórházban viszont világossá vált, hogy a legrosszabbra is fel kell készülniük – írta az RTL.hu.

Hosszú vizsgálatok sorozata
„Amikor már az idegklinikára kerültünk, a doktor úr először azt mondta, hogy egy negyedórás vizsgálat lesz, ebből sajnos egyórás lett. Akkor már tudtam, hogy nagy a baj. Amikor az orvos kijött azt mondta, hogy felkészülhetünk a legrosszabbra, akár lélegeztetőgépre is tehetik Patrikot. Négyvégtagú bénulásra számíthatunk, mellkastól lefelé” – emlékezett vissza a szörnyű baleset napjára, Karácsony Gabriella, Patrik édesanyja.

Nem adta fel
Senki nem tudta megmondani Patriknak, hogy milyen élet vár rá a baleset után, abban viszont biztos volt, hogy nem adja fel: újra mozgatni akarta végtagjait „Legelőször fel se fogtam, hogy milyen komoly a helyzet, mennyire súlyos, de már az első pillanatoktól úgy voltam vele, hogy én nem maradok így, hogy fel fogok állni. Nem maradok székben vagy ágyban fekve” – mondta a fiú, aki hatalmas akaraterejének köszönhetően elindult a gyógyulás útján.

Hirdetés

Mindent rögzítettek
A kezelések, a gyógytorna és a masszázsok együttesen rendkívül lassú, de egyértelműen pozitív hatást gyakoroltak Patrik mozgására. Családja minden apró sikert dokumentált, például az is megvan videón, ahogy először mozdítja újra ujjait a lábán és a kezén.

Nagy pillanatok
„Amikor a lábujjam először mozogni kezdett, az még egy milliméter sem volt. Anyám ott volt a lábamnál, figyelte és azt mondta, hogy látja. Én föntről nem láttam semmit. Olyan kicsi volt a mozdulat”. Patrik azóta hosszú utat járt be. Kiderült, hogy melyek azok az izmok, amelyeket legalább részben tud mozgatni, először ezeket próbálták tovább erősíteni, de nem mondtak le a gátoltan működőkről sem.

Fókusz riportja:

Hirdetés




Tudatos fejlesztések
„A legfontosabb az, hogy a tudatos mozgásaiban elősegítsük, hogy akaratlagosan tudjon végrehajtani mozgásokat. Ebben neki van nagyon nagy szerepe, mert az ő érzete fogja megszabni számunkra a fejlesztés mértékét és menetét. Ha ő érzi a mozgást, érzi a változást, akkor arra kell ráfeküdnünk, és nem generalizáltan kell nagy izmokat erősítenünk, hanem mindig az érzetet kell követnünk, mindig az érzet után kell mennünk” – mondta Patrik állapotáról Kordé Bence gyógytornász.

Már sétál
Patrik már a konyhában sétál. Egész családja szurkol neki, amikor egyik lépést teszi a másik után. Ám az olyan esetekben, mint Patriké, az állam nem finanszírozza a gyógykezeléseket. Így nemcsak lelki, de hatalmas anyagi teher is hárul rájuk, mivel a foglalkozások és az utazások költsége havonta átlagosan több mint félmillió forintba kerülnek.

Állam nem segít

Hirdetés

„Saját zsebből ezt nem lehet finanszírozni, úgyhogy én szerveztem is már Patriknak egy gyűjtést, ami elég szépen hozott. Patrik abból a pénzből járt eddig gyógykezelésekre, nagyon nagy segítség lenne, ha esetleg valamilyen segítséget tudnánk kapni” – mondta Patrik édesanyja a Fókusznak.

Sok kell a gyógyulásig
A most 18 éves Patrik minden esélyre rácáfolt, amikor a saját lábára tudott állni, a kezelőorvosai szerint viszont még sok munka van előtte a teljes gyógyulásig. Nem tudok magamnak elképzelni olyan életet, amiben benne van az, hogy kerekesszéket használok. Nem bírok olyat elképzelni, amit meg bírnék oldani ülve, ezért mindent bele kell adjak.

Kiemelt kép: Patrik – Forrás: RTL
Hirdetés
Categories: Hírek

Hirdetés