Hirdetés
Hirdetés
Fotó: Youtube/Orbán Viktor
A vasárnapi választási eredmény minden idők legjobb eredménye, a rendszerváltás óta soha egyetlen párt sem kapott ennyi szavazatot – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten.
A kormányfő nemzetközi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ez a leadott szavazatok 54 százaléka volt, és mandátumban kifejezve pedig a parlamenti helyek több mint kétharmadát szerezte meg a Fidesz-KDNP.
Úgy értékelt, ez az eredmény három ténynek köszönhető: az első, hogy a magyarok békét akartak, és miután a szomszédban háború zajlik, arra szavaztak, aki nagyobb garanciát jelent a békére. A második körülmény, amely a sikerhez hozzájárulhatott, az, hogy Magyarország sikeres ország, a harmadik pedig, hogy az ellenfél egy “hatalomért koalíció” volt, ami alapvetően tiszteletlenség a választókkal szemben – mondta Orbán Viktor, megjegyezve: ezzel szemben ők a szív és a szenvedély programját képviselték a kampányban.
Kijelentette: a legsúlyosabb lenézése és megsértése a választóknak az volt, amikor “azt is bejelentették, hogy a hatalomért még az is megengedhető, hogy ebben a csak a hatalomért koalícióban még a fasiszták is, meg a kommunisták is megtalálják a helyüket, sőt, meg is őrizhetik a saját szellemi alkatukat”.
Hirdetés