Hirdetés


Különös kísérletbe kezdtett két magyar fiatal, akik egy hónapon át pirospaprikát kevertek a tyúkok tápjához, és azzal etették őket. Arra voltak kíváncsiak, hogy ez a tojások színén meg fog-e látszódni, illetve arra, hogy vajon “elszíneződnek”-e az ebből előbújó kiscsibék? Az eredmény igencsak meglepő lett .

Hirdetés

A Remény Farm TikTok-csatornáján keresztül – ahol több mint 18 ezren követik a fiatal párt, Annát és Dávidot – egy kicsi farm kicsit sem mindennapi életébe nyerhetünk betekintést. Ezúttal egy igen meglepő, mondhatni, rendhagyó kísérletről számoltak be, miszerint már egy hónapja pirospaprikával etetik Tyutyut, a tyúkot. Arra voltak kíváncsiak, hogy vajon ez lesz-e bármilyen hatással a tojás színére, valamint arra, hogy milyen színű lesz az a kiscsibe, ami ebből kikel? A tojásokat hétről-hétre gyűjtögették és megjelölve elrakták őket, majd a hónap végén elővették a dobozokat, a tojásokat pedig egymás mellé, egy-egy tálkába törták.

Hirdetés

Az eredmény pedig önmagáért beszélt, hiszen a negyedik héten begyűjtött tojások színe jóval erősebb narancssárga lett, mint a legelső, paprika nélküli tojásé. Ám ez még mindig nem minden, hiszen Dávid bevallása szerint a paprikás tojásnak a simához képest egészen “paprika” íze volt. Az, hogy a csibének milyen színe lett, még nem derült ki, mivel még nem kelt ki.

@remenyfarm Válasz @Lacipap részére Tojások színezése természetes anyagokkal 2. rész 🥚🌶️🐣 #reményfarm #farm #tanya #vidék #fenntarthatóság #szabadtartás #állat #baromfi #csirke #csibe #tyúk #tojás #pirospaprika #festés #színezés #piros ♬ eredeti hang – Remény Farm

Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés