Hirdetés

Fotó: Varga Imre
Egy váratlan felfedezés került napvilágra Fenyő Miklós zenei pályafutásából! Bár Fenyő Miki a rockabilly műfaj ikonjaként ismert, egy frissen előkerült régi fotó kapcsán kiderült, hogy ő volt az, aki először hozta el az utcai stílust és a rap zenét, valamint a hiphopot Magyarországra. Ez a Ripost cikkéből vált ismertté. Sokak számára meglepő lehet, hogy a Hungária együttes frontembere, akinek az első dalai óta rockabilly stílusú zenéket hallgathattunk, valójában a zenei újítások élharcosa volt. Ez az információ az Animal Cannibals két tagjától, Richipítől és Qka MC-től származik, akik megerősítették Fenyő Miki kulcsszerepét a magyar zenei színtér megújulásában.
Hirdetés
“Tavaly ünnepelte az egész Világ a HipHop 50. születésnapját. Mi is megtettük ezt, egész évben. 2024-ben is van mit ünnepelni, hiszen (11 évvel ugyan lemaradva) 1984-ben, azaz 40 éve jelent meg az első olyan kiadvány, ami teljes egészében igyekezett bemutatni ezt az “utcai” stílust. A tánc, a BREAK volt a fő elem, de zeneiségében, előadásmódjában, öltözékeiben is valami egészen újat hozott. Berobbant a lakótelepek szürkeségébe. Egyértelműen Fenyő Miki ezen ténykedését tekinthetjük a 0. kilométerkőnek hazánkban. Szóval, éljen a 40 éves Hun-Hip-Hop!” – írták a fiúk, akik egy régen készült fotót is mellékeltek. Ezen Fenyő Miklós látható hatalmas hangfallal, mint egy igazi rapper. Kicsit furcsa látvány, de jól állt neki!