Hirdetés
A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz–ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciók következtében kialakult energiaválság, illetve a nehéz gazdasági viszonyok ellenére a kormány továbbra is elkötelezett a magyar vidék és a kistelepülések támogatása mellett.Az agrártárca tisztában van a kiskereskedelmet sújtó nehézségekkel, legyen szó az energiaköltségek vagy a szankciós infláció hatásairól.
Hirdetés
A minisztérium éppen ezért folyamatosan vizsgálja azokat a lehetőségeket, amelyek segítséget nyújthatnak az ágazat szereplőinek – tette hozzá.
amelynek segítségével sikerülhet megőrizni ezeket az üzleteket a jelenlegi gazdasági kihívások mellett is.
Az összesen 4,5 milliárd forintnyi forrásra az év elején pályázhatnak majd az érintettek. A tárca tervei szerint több mint ezer hentesüzlet részesülhet a boltonként akár 3 millió forintnyi támogatásban – hangsúlyozta a miniszter.
Hirdetés
Kifejtette: a kis hentesüzletek létrehozhatnak rövid ellátási láncokat, hozzájárulhatnak az élelmezésbiztonság megvalósulásához, fenntartásához, emellett munkát is biztosítanak az ott élőknek.
Ezek a kereskedelmi egységek biztosítják hazánk tradicionális, változatos térségi ízvilágának és konyhaművészetének fennmaradását is.
Egyszersmind ezen üzletek léte a vidék és különösen a kistelepülések népességmegtartó erejének is alapját képezik, így a támogatásuk társadalmi és demográfiai szempontból is jelentős – emelte ki az agrártárca vezetője.