Rubint Réka megható pillanata: egy különleges találkozás története

Rubint Réka, aki fitnesz és alakreform tanácsokkal segít sokaknak, valódi példaképként tűnik fel a közösségi médiában. Sokan ismerik és csodálják, de talán nem mindenki tudja, hogy mennyire elkötelezett az emberek segítésében, még a kórházban is.

A “9-től 5-ig” podcast adásában Rubint Réka megosztott egy személyes történetet, ami régebbi időszakra nyúlik vissza. Elmesélte, hogyan segített egy súlyos anorexia nervosával küzdő kislányon. Ez a megható történet nemcsak Rubint Réka hozzáállását és elkötelezettségét mutatja be, hanem azt is, hogy milyen nagy hatással lehet egy embernek a másokon való segítés.

Réka története rávilágít arra, hogy a közszereplők és influencerek szerepe sokkal többet jelenthet, mint amit a reflektorfény mutat. Embersége és segítőkészsége által Réka mintaként áll azok előtt, akik támogatásra és inspirációra vágynak nehéz életszakaszukban.
„Emlékszem, egyszer egy fiatal hölgy jött el az órámra, és a végén elmondta, hogy a kishúga haldoklik. Arra kért, menjek be hozzá a kórházba, mert én vagyok a példaképe.”

“A kishúga akkor 13-14 éves volt, és anorexiával kezelték 21 kilósan, Barbinak hívták. Nekem már nagy pocakom volt, Zalánnal voltam várandós. Amikor 2-3 nap múlva bementem, ott ült a rácsos ágy szélén a kislány. Elkezdtem vele beszélgetni. Megkérdeztem, ’Barbi, hány kilónak kell lenned? Ki szeretnél innen jönni?’ Meg volt szeppenve, és mondta, hogy igen… 24 vagy 25 kilónak. ’Hát, mondom, figyelj, az a 4 kiló semmiség. Mit szólnál ahhoz, hogy mindenkit kinevetnénk itt, és simán megcsinálnánk.’ Bejártam hozzá a kórházba, ott kajáltam vele…”
Réka és a kislány megbeszélték, hogy Barbi csak azt eheti, amit Réka hoz neki. Réka pedig nem titkolja, olykor némi furfangot is bevetett a cél érdekében.

„Volt, hogy például barackos túrós papucsot vittem. A felét megette ő, a felét én, és meg volt nyugodva, hogy aznap már nem kell mást ennie. Aztán az is előfordult, fordított pszichológiát alkalmazva, egy üres dobozt vittem. Nézett is rám csodálkozva. Mondom, ma nem eszünk… A következő nap már nem kellett biztatni, hogy egyen. Így ment ez jó pár napon át. Aztán elmentem szülni, és képzeld, utána kaptam egy üzenetet, hogy sikerült kijönnie a kórházból, és elérte a 25 kilót.”

Ezzel azonban még nincs vége a történetnek.
„Eltelt 5 vagy 6 év, és az egyik órám végén szokás szerint ott álltak sorba a vendégek. Köztük két gyönyörű szép hölgy. Mondja az egyikük, hogy biztosan nem ismerem meg, de szeretne mutatni egy fotót. És elővette azt a képet, ami a kórházban készült. Barbi volt az. Ott állt előttem egy gyönyörű, csinos, mosolygós, 58-59 kilós hölgy, aki majd kicsattant az örömtől, a boldogságtól. Hát nyilván elsírtam magam, és most is meghatódom, ahogy mesélem. Az ő története egy a sok közül. Tudnék még ilyet mondani… Ugyanúgy ott voltam két rákos kislány felépülésében…”

Forrás