Hirdetés

Egy elkényeztetett 10 éves kínai fiú egy kórház folyosóján várt az anyukájával, és követelte, hogy édesanyja adja oda neki a mobilját. Miután nem kapta meg, amit kért, elképesztő tombolásba kezdett. A pszichológusok számára nem új, hogy egy gyerek ilyen tiszteletlen és agresszív módon lép fel a szülei ellen – egyre többet találkoznak hasonló esettel, valójában ez a viselkedés társadalmi jelenséggé nőtte ki magát. A kínai egykepolitika egy nem várt következményének tartják.
A Kanton városában történt esetet – a gyerek szó szerint rugdossa az anyját  – fel is vették videóra. Az anyuka mintha nem tudna mit tenni a támadás ellen, a nagymama próbálja meg megvédeni az anyját és leállítani az erőszakos gyereket. Nem sok sikerrel…

Hirdetés

A szakértők szerint Kínában egyre több végletekig elkényeztetett, rosszul nevelt gyerek él. Kínában csak egy gyermeket szülhetnek a nők, így túlságosan engedékenyek a szülők, a gyerek körül forog a világ. Nem csoda, hiszen a szülők annak az egy szem gyereknek akarnak mindent megadni, ezért kiskirályként bánnak velük, és mindent megkapnak, amit akarnak. A pszichológusok ezeket az elkényeztetett, agresszív gyerekeket az egykepolitika nemvárt következmények tartják, és már annyira sok a fegyelmezetlen gyerek, hogy külön nevet is kaptak Kínában: ők a “kis császárok”.

Forrás: lemon.hu
Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés